Vétett a média-etika ellen több média-szereplő Kézdy György öngyilkosságának közlése során

nyitnikekA „NYITNIKÉK” Magyar Antistigma Kezdeményezés és a Hálózat az Öngyilkosság Megelőzéséért együttműködésében részt vevő szakmai szervezetek sajtóközleménye.

Kézdy György halálának közlése során többen is vétettek a média-etika ellen, amivel még azt is elérhetik, hogy az öngyilkosság járványszerűen terjedjen. A life.hu például más népszerű, idealizált emberek öngyilkosságát is felemlegeti, olyanokét, akik példaképeink. Több más közlemény is a szenzációkeltő részletekre fókuszál, sokszor személyiségi jogokat sértő, érzékeny adatokat is közölve. A média nagy hatást gyakorol az emberek életére, viselkedésére, éppen ezért kiemelkedő szerepe van az öngyilkosságok megelőzésében is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint több öngyilkosságot bemutató szépirodalmi mű, színdarab és televíziós riport hatására járványszerűen növekedett a szuicid cselekmények aránya. A médiának nagy a felelőssége, hiszen Magyarországon kiemelkedően magas az öngyilkosság aránya.

 
 

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, Magyar Mentálhigiénés Szövetség, Magyar Pszichiátriai Társaság, „NYITNIKÉK” Magyar Antistigma Kezdeményezés, Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház.