Szép cigányaim - Schild Tamás fotókiállítása a budapesti Balassi Intézetben

szepciganyaimBorsodi, zalai és dél-dunántúli cigányok és környezetük elevenedik meg Schild Tamás fotóművész Szép cigányaim című kiállításán, amely keddtől látható a budapesti Balassi Intézetben.

Arcokat, hangulatokat, a cigány emberek mindennapi életét, gesztusait, bánatát és örömét örökítette meg a fotóművész a kiállítás harminchat felvételén.


Az elmúlt öt évben rögzített képek nem szociofotók. "Nagyméretű felvételeimen a perifériára szorult szereplők szépségét emelem ki" - mondta Schild Tamás az MTI-nek.


Kezdetben szülőhelyére, Sásdra tért vissza, hogy lefotózza gyerekkori, családi ismerősét és annak rokonait. Majd a környező falvakba, köztük Magyarhertelendre, később a Balaton vidékére, például Karádra, Borsod megyébe, többek között Rakacára és Rakacaszendre is ellátogatott.


Ismerős cigányokon és családjaikon keresztül kereste fel a képek szereplőit. "Volt, hogy örültek nekem. Előfordult, hogy a szomszédok képei láttán üzentek, fotózzam le őket is" - idézte fel Schild Tamás. Hozzátette: sokszor hosszú folyamat volt, mire a megfelelő felvételeket elkészíthette, de a kiállítás fotói között olyanok is vannak, amelyek az első találkozáskor születtek.


Schild Tamás nem használt stúdiót, világítást vagy bármilyen más eszközt a fotózáshoz. Mindig azzal a fénnyel dolgozott, amely a helyszínen rendelkezésre állt. Azt is elmondta, hogy a Szép cigányaim című sorozatot először 2011-ben mutatta be a budapesti Kolta Galériában, majd Brüsszelben, Luxembourgban, Varsóban és Pozsonyban állították ki változó képanyaggal.


Az autodidakta fotográfus kamaszkorában kezdett el fényképezni. A pécsi egyetem magyar-angol szakán 1984-ben szerzett diplomát, majd tanított, később tolmácsolással is foglalkozott. Az Hommage á Van Gogh című képpel 2008-ban megnyerte a Magyar sajtófotó pályázat művészet kategóriájának első díját, 2013-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia nagydíját. Munkái több egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön egyaránt.


A Szép cigányaim október 10-ig látható a Balassi Intézetben.

 

forrás: MTI

foto: Schild Tamás