Beszámoló: Verzió filmfesztivál



A Verzió filmfesztivált immáron 10. alkalommal rendezték meg a budapesti művész mozikban a múlt hét folyamán.  A filmfesztivál egy csokorba gyűjti a nemzetközi emberi jogi dokumentumfilmeket a világ minden részéről, célja, hogy bemutasson különböző emberi létállapotokat és több perspektívából engedje látni a világot. A fesztivál körképe nagyon színes, a világ sok pontjáról hoz problémákat, több népcsoportot, nemzetet, kultúrát, hagyományt vonultat fel ez alatt az egy hetes időszak alatt. A filmek fő témái a világ aktuális problémái. A fesztivál fővédnöke: Jancsó Miklós és a Magyar Helsinki Bizottság. Szubjektív beszámolónk következik.

A sok nagyhatású dokumentumfilm közül itt kettőről teszek rövid említést.

Az első film: Családkölcsönző. A film Kasper Astrup Schröder, dán rendező munkája.

Biztosan vannak az olvasók közül is olyanok, akik eljátszottak a gondolattal, hogy egy-egy családi rendezvényre, céges vacsorára „kibérelnek” egy tökéletes férjet, feleséget, rokont, kollegát, hogy megússzák a kínos kérdéseket, hogy a tökéletes emberrel tudjanak megjelenni. Erre az ötletre alapozva hozta létre Ryuichi, a film főszereplője is a vállalkozását, melynek neve Fel akarlak vidítani vállalat ( I Want To Cheer You Up Ltd.) . A ma 44 éves családapa, akinek otthon felesége és két gyermeke, továbbá egy átlagos nyolc órás állása van, él egy másik életet is - amiről nem tud családja.  Vezeti immáron 32 alkalmazottat számláló vállalkozását, akik bérelhetők Ryuichivel együtt a fentebb felsorolt esetekre. A filmben a csavart számomra az jelenttette, hogy a férfi csak akkor érzi jól magát a bőrében, ha „szerepben” lehet, ott tudja alakítani a tökéletes férjet, apát, kollégát, egy másik családban. Az otthonában, a saját családjával nem tud a tökéletes férj és apa lenni, úgy érzi, nem értik meg őt. A titka megtartása emiatt „nem túl nehéz”, hisz szinte alig kommunikálnak a családban egymással. A házassága boldogtalan, a feleségével egy fedél alatt élnek, mégis külön. A családjától teljesen elhatárolódik a technikai eszközök – számítógép, televízió - mögé bújva. Úgy érzi, hogy a családja nem értékeli, amit tesz értük. Hová vezethet ez az élet? Menekülést vagy a felismerést választja végül Ryuichi?

 

A második film mely nagy hatással volt rám és a mai napig sem szabadulhatok a gondolatától: A 14-es tábor.

Egy fiú története, Shin Dong- Hyuk-é, aki Észak Korea 14-es munkatáborába született. Első gyermekkori emléke négy éves korából származik, egy kivégzés, ahol két rabot a nem megfelelő munkateljesítményükért lőttek agyon. A fiú, szökéséig azt hitte, az egész világ olyan, mint a munkatábor. A fiú, akinek természetes volt, hogy az őrök megverhetnek, megkínozhatnak, megölhetnek bárkit. A fiú, akit olyan szellemben neveltek, hogy a tábori szabályok előbbre valók, mint a család, így elárulta édesanyját és bátyját, hogy szökést terveznek, akiket ezért kivégeztek… Egy fiú mondja el a tábori életét és történetet, de sok ezer másik még ma is ott élő fiú nevében…

A filmet még megdöbbentőbe teszik a valós felvételek, melyeket egy másik munkatáborban készítettek Észak Koreában. A készítő ötvözte a filmet interjúkkal, főleg Shin Dong-Hyuk beszél, de megszólalnak mellette régvolt munkatábor felügyelők is, valamint animációs képsorokat is használ a történet szemléltetéséhez.

A fiú életéről és szökésének történetéről dokumentumfilm készült, majd könyv is megjelent a történetből. A Verzió filmfesztivál által használt zárómondat nagyon igaz a filmre:

„Aki egyszer megnézni, soha nem felejti el.”


Cikkünk a „19 akciónap a gyermekek és fiatalok elleni erőszak megelőzéséért" c. kampány részeként jelent meg. Egyesületünk a Women's World Summit Alapítvány nemzetközi mozgalmához csatlakozva november 1-19. között minden nap a megadott nemzetközi tematika mentén dolgoz fel, főként hazai vonatkozású anyagokat.