Az ombudsmani hivatal 2012-ben “A Munka Méltósága” néven egész éves vizsgálatsorozatot indított. A projektet összefoglaló frissen megjelent kiadvány bevezetőjében Zemplényi Adrienne projektvezető úgy fogalmaz, hogy “a projekt elsősorban nem a munkához való jog mint alapjog érvényesülését kívánta vizsgálni, hanem azt, hogy a munka világában biztosítják-e, s ha igen, milyen módon az egyes alapjogokat és alkotmányos követelményeket, így különösen az emberi méltósághoz való jog védelmét, az egyenlő bánásmód, valamint a tisztességes eljárás követelményének megtartását, valamint az alapvető jogállami követelményeket.”
A gazdasági válság nyomán egyre növekvő munkanélküliség és az ezzel kapcsolatos problémák ráirányították a figyelmet a foglalkoztatási kérdések fontosságára. A kedvezőtlen nemzetközi folyamatokra adott magyar válaszok közül három jogalkotási területet emel ki a projektkiadvány, amelyek aláássák azt, amit a munka méltósága jelent. Először is a hátrányos helyzetű munkaerő-piaci csoportok nyílt megkülönböztetése, kiszolgáltatottságuk növelése és munkafeltételeik bizonytalanságának fenntartása oda vezetett, hogy a munka világában marginalizált réteg “hízni” kezdett, a “puszta fizikai létfenntartás szélén” jelöltek ki számukra helyet. Másodszor a közmunka szabályozása “a 2011.évi CVI. törvény alapján [...] az emberi szabadság és egyenlőség gondolatával, az emberi méltósággal való összeegyeztethetőség komoly kérdéseit veti fel” -- áll a kiadványban. Harmadszor a 2012. július 1-jén hatályba lépő új Munka Törvénykönyve a sérülékeny csoportok emberi méltóságát sértő jogi normákat jóváhagyja, valamint figyelmen kívül hagyja a munkáltatók és munkavállalók közti lényeges erőkülönbséget, és így előbbi csoportnak kedvez.
A vizsgálatok a leginkább veszélyeztetett csoportokra fókuszáltak, úgy mint fiatalok, nők, kisgyermekes szülők, fogyatékossággal élők, hajléktalan emberek, valamint közfoglalkoztatottak. Ezek azok a csoportok, amelyekre különösen nagy teher hárul a megváltozott szituációban, a magyar jogalkotási- és közpolitikai döntések azt a nézőpontot implikálják, miszerint ezek a csoportok “csupán a fent levők méltányosságából” részesülhetnek hasonló elbánásban és egyenlő jogokban, azonban még ez is olyan “luxus”, amit a “gazdasági ésszerűség” bármikor felülírhat.
A tavalyi és az idei évben több rendezvényen is foglalkoztak a különböző csoportok speciális problémáival. Legutóbb november 28-án “Méltó kezdet - A fiatalok foglalkoztatási lehetőségei” címen rendeztek műhelybeszélgetést az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában, amely a hasonló című alapjogi projekt záróeseménye volt. A munkanélküliség aránya 10 és 11 százalék között stagnál az Európai Unióban, ehhez képest a 15-24 éves fiatalok közül körülbelül minden ötödik munkanélküli. Egyes déli tagországokban a fiatalok munkanélküliségi mutatója 60% körül is mozgott az elmúlt időszakban, ettől az értéktől Magyarország szerencsére jelentősen elmarad, azonban a 27-28 százalékos fiatalokat jellemző munkanélküliségi mutató még így is az EU átlag fölött van, ráadásul növekvő tendenciát mutat. Mindez Székely László ombudsman köszöntőjében hangzott el, emellett kiemelte, hogy komplex, sok szereplős problémáról van szó, ezért pontszerű beavatkozásokkal nem igazán érhetőek el jelentős eredmények. Valamint megjegyezte, hogy saját generációja, ideértve a döntéshozókat, nehezen fogja fel a problémát, hiszen az államszocializmusban nem alakult ki a maihoz hasonló munkaerőpiac. Oktatás és foglalkoztatás egyszerűbben kapcsolódott össze, véleménye szerint ebből a szempontból sokkal kevesebb bizonytalanság jellemezte az akkori rendszert.
Az oktatás központi szerepében minden felszólaló egyetértett, leggyakrabban a felsőoktatás kérdéseit boncolgatták, szintén előkerült az átalakított szakképzési rendszer; mindkét esetben azokat a gyakorlatokat és technikákat helyezték előtérbe, amelyek segíthetik a fiatalok elhelyezkedését. Arról szó sem esett, hogy adott típusú oktatási intézménybe milyen módon jut el a fiatal, szintén kevés szó esett a lemorzsolódókról; összességében olyan kép alakult ki, mintha a diszfunkcionálisan működő magyar oktatási rendszer volna a fiatalok munkanélküliségének fő okozója, tehát amennyiben kijavítják a hibákat, úgy a munkanélküliség is visszaszorul. Azokról a társadalmi, kulturális és strukturális kérdésekről nem igazán esett szó, amelyek valószínűsítik a gyerekek tipikus útjait az oktatási rendszeren belül, majd a munkaerőpiacon.
Pedig például Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár is rámutatott, hogy az iskolázottsági szint és a foglalkoztatás összefüggésének tekintetében az átlagos európai adatokat a magyar adatottal összehasonlítva a felsőfokúak körében nincs eltérés, azonban a középfokú-, illetve alapfokú végzettséggel rendelkezők tekintetében lényeges elmaradásban van Magyarország. Mezey Barna (a Magyar Rektori Konferencia elnöke) rengeteg statisztikát hozott, amelyek mind megerősítették azt, hogy egyértelműen igaz jelenleg az az összefüggés Magyarországon, hogy minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál kevésbé valószínű, hogy munkanélkülivé válik. Tehát a hiedelmekkel ellentétben a fiatalok munkanélküliségének mértékében igen csekély súllyal számít a diplomások munkanélkülisége.
Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár megerősítette Mezey állítását, de hivatkozott a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) azon adataira, melyek szerint a diplomások 20 százaléka olyan munkakörben dolgozik, amelyhez nem lenne szüksége felsőfokú végzettségre, valamint további 20 százalék szakterületén kívül talált állást. Mezey szerint a “szakterületen kívül dolgozó diplomás” félrevezető skatulya, mert sok képzéshez egyrészt nem rendelhető egyértelműen szakterület, másrészt a felsőoktatásban elsajátított tudások, készségek és kompetenciák a munkaerőpiac több különböző területén is ugyanolyan jól tudnak hasznosulni.
Maruzsa az oktatási rendszert a munkaerőpiac előszobájaként mutatta be, ezért előbbi utóbbi alárendeltjeként jelent meg előadásában. Azt is kiemelte, hogy fontos a társadalmi- és a munkaerőpiaci kereslet közelítése, viszont ezzel párhuzamosan megkérdőjelezte a “túlképzés” fogalmát, de sajnos erről nem fejtette ki bővebben gondolatait. Mindenesetre Maruzsa szerint a politika szemszögéből a “jövő munkaerőpiaca” az irányjelző a felsőoktatás átalakításában, még akkor is, ha “fogalmunk sincs róla”, bár a DPR fontos visszacsatolást jelent. A helyettes államtitkár anyahajóhoz hasonlította a felsőoktatást, mivel hatékonynak tartja, viszont nagyon lassan mozog. Mezeyvel egyetértésben megállapította, hogy körülbelül 7-8 év alatt derül ki, hogy egy döntés milyen következményekkel járt, ennyi idő szükséges egy új szak akkreditációjához, az első évfolyam diplomázásához és a DPR első eredményeinek feldolgozásához.
A lassú reagálás mellett Mezey Barna azt is problematizálta, hogy egyáltalán kinek az igényeit kell figyelembe vennie a felsőoktatás irányítóinak. Az állam, a versenyszféra, a társadalom és a nemzetközi közösség ugyanúgy igényeket támaszt a felsőoktatással szemben, ha ezek közül akár csak egyet is favorizálnak, az Mezey szerint “torz” felsőoktatáshoz vezet. Többek között ezért sem érdemes forintosítani a diplomákat, nem is igazán lehet, a politikának csupán annyi lenne a feladata, hogy különbséget tesz felsőoktatási intézmények között aszerint, hogy milyen pozíciót és feladatot töltenek be a magyar rendszeren belül, valamint a rosszul alkalmazkodó diákokat kibocsátó intézményeket nem támogatja. Viszont Maruzsa megjegyezte, hogy nem szabad elfelejteni, hogy az állam nem csak szabályozója, hanem fenntartója is a felsőoktatási rendszernek, így lehetnek elvárásai a rendszer felé, amelyeket egyrészt a keretszámokkal, másrészt a képzési és kimeneti követelményekkel közvetítenek; emellett azonban a tudományos kérdések eldöntésében nem szeretnék megsérteni az egyetemi autonómiát.
Szintén lépten-nyomon előkerült a szakmai gyakorlat fontossága mint fontos lépcsőfok a munkavállalás irányában. Zemplényi Adrienne úgy foglalta össze a projekt tapasztalatait, hogy a jelenlegi szabályozással egyik szereplő sincs teljesen tisztában, kevés a gyakorlóhely, a hallgatókat 6 hét után megillető munkabér pedig a munkáltatókat rövidtávú alkalmazásra ösztönzi. Utóbbi problémára jelenthet megoldást a Czomba Sándor által bemutatott Gyakornoki Program, ennek keretében többek között 9 hónapig bér- és járuléktámogatást kaphat a munkáltató. Az aktív állami szerepvállalás fontosságában -- legalábbis elvi szinten -- egyetértés volt a felszólalók között, ide sorolható az oktatás- és foglalkoztatáspolitika, valamint a munkahelyteremtési és - védelmi programok. Czomba bemutatta a Munkahelyvédelmi Akciótervet (ez különböző kedvezményekre jogosítja a 25 éven alattiakat, a pályakezdőket, a szakképzetleneket és az 55 éven felülieket munkáltatókat), az Első Munkahely Garancia programot (szociális hozzájárulási adó 100 százaléka igényelhető vissza a keretében), beszélt a diákmunka elősegítéséről, valamint a vállalkozóvá válás állami segítéséről (ismeretek átadása, vissza nem térítendő 3 és 6 millió közötti egyszeri támogatás).
Az önfoglalkoztatás a teljes magyar népességen belől sem jellemző, a fiatalok vállalkozási kedve pedig nagyon alacsony más országokéval összehasonlítva. Kínában a fiatalok 71 százaléka gondolkozik a vállalkozóvá váláson, az Egyesült Államokban 55%, az Európai Unió fiataljainak 45 százaléka, Magyarországon a 15-34 éves korosztályban ez az érték 4 százalék. Így érthető, hogy miért volt az egész konferencián végig sokkal hangsúlyosabb a munkavállalás elősegítse, mint a vállalkozóvá válás kérdései.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nevében Lacky Gabriella beszélt az átalakított szakképzési rendszerről. Az átalakítás négy ütemben zajlott: (1) tartalmi változtatások, (2) OKJ átalakítása, (3) kerettanterv kialakítása és (4) a duális rendszer bevezetése. Lacky szerint az átalakításban szabad kezet kapó MKIK egyszerre kedvezett a fiataloknak (könnyebb elhelyezkedés, piacképesebb tudás, jobb fizetés, stb.) és a gazdaság szereplőinek is (gyakornokok továbbfoglalkoztatása, képzettebb munkaerő, stb.). Azonban kiemelte, hogy körülbelül 30 százalékos lemorzsolódás figyelhető meg a szakképzésen belül, a belépők és kilépők között évente 15 ezres deficit jelentkezik átlagosan. 127 ezer 19. évet betöltött fiatal közül minden negyedik maximum 8 általános végzett, 10 százalékuk pedig a 8 általánost sem végezte el, utóbbiak 71 százaléka munkanélküli. Sajnos a felsőoktatásból kikerülőkkel ellentétben ezekről a fiatalokról szinte egyáltalán nem esett szó.
Az AJBH részéről beszéltek még a munkaügyi szervek szerepéről a fiatalok elhelyezkedésében, ezzel kapcsolatban kiemelték a tájékoztatás fontosságát, a gyakornokság elősegítését és ösztöndíjrendszerek szükségességét. A fogyatékos fiatalok elhelyezkedési nehézségei kapcsán elhangzott, hogy pusztán gazdasági szempontból is üdvös az integrációjuk, azonban ez sok akadályba ütközik. A rehabilitációs hozzájárulás egyre kevésbé ösztönzi a munkáltatókat, a védett munkahelyek pedig nem jelenthetnek tartós megoldást, másrészt kérdéses a megítélésük az integráció folyamatában. További probléma a munkaügyi központok és a rehabilitációs szakszervek hatásköreinek tisztázatlansága és kapacitáshiánya.
Az utolsó blokkban sikertörténetek kerültek bemutatásra, a Tesco frissdiplomás programjától, a győri Széchenyi Egyetem és az Audi együttműködésén át, az év fiatal vállalkozójának előadásáig hallhattunk jó gyakorlatokról. Ezek azonban inkább tűntek szórványos példáknak, amelyekből egyelőre még nagyon kevés van Magyarországon, mint egy a fiatalok munkanélküliségét megoldó átfogó program részeinek.
Írta: Kálmán Attila
/Fotó forrása: www.sxc.hu/