A Korai Évek Fontosak program

a korai evek fontosakAz Adjunk elsőbbséget az első éveknek! kampányhoz kapcsolódva ajánljuk a Kárpátok Alapítványnak A Korai Évek Fontosak elnevezésű programját, amely közel 300-400 nehéz körülmények között élő, hátrányos helyzetű településen vagy településrészen élő 8 év alatti kisgyermek korai képességgondozásához járul hozzá évente. A támogatott projektek keretében olyan rendszeres készségfejlesztő programokat, kirándulásokat, táborokat szerveznek a gyerekeknek, amelyek számukra egyáltalán nem vagy alig érhetőek el ezekben a vidéki térségekben. Emellett az érintett szülők gyermekgondozással kapcsolatos információkhoz és szolgáltatásokhoz jutását segítik elő, illetve a romákkal szemben fennálló kirekesztő sztereotípiák oldásán dolgoznak a megvalósítók.

2018 februárjában indította el a Kárpátok Alapítvány a „Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” elnevezésű kisadományi programját, amely most már a harmadik évadát éli. 2021-től a program új nevet kapott: A Korai Évek Fontosak.

 

A program keretében 10-13 az Észak-Magyarországi és Észak-Alföldi régiókban működő, bejegyzett, marginalizált helyzetű roma közösségeket támogató, fejlesztő civil szervezetet részesít az Alapítvány évente - meghívásos pályázati úton - vissza nem térítendő támogatásban (projektenként közel 3-4 millió forint értékben). Az Alapítvány aktív, igazolható eredményeket felmutatni bíró, helyi kapacitásokkal rendelkező, civil szervezeteket hív meg a programban való részvételre. A kiválasztott szervezetek maximum 12 hónap hosszú projekteket bonyolíthatnak le roma gyerekek korai képességgondozása érdekében marginalizált helyzetű roma közösségekben.

 

2023 januárjának végén A Korai Évek Fontosak címmel szakmai konferenciát is szerveztek a sikeres koragyerekkori beavatkozásokról mélyszegénységben élő, kirekesztett közösségekben. Az érdeklődők előadást hallhattak Dr. Farkas Zsombortól, az ELTE egyetemi adjunktusától a gyerekszegénység helyzetéről Magyarországon, majd Csonka Fanni Salomé mutatta be az EMMA Egyesület ez irányú munkáját. Ezután László Zsuzsanna ismertette a REYN, azaz a Roma Koragyermekkori Hálózatot, majd Bocsiné Percze Andrea az egri Kertvárosi Óvodák szakmai vezetője mutatott be óvodai jó gyakorlatokat a területről.

 

A program valamennyi évadának eredményeit tartalmazó kiadványok, a támogatott szervezetek és projektjeik rövid bemutatásai mind elérhetőek honlapjukon: http://www.karpatokalapitvany.hu/a-korai-%C3%A9vek-fontosak 

 

A gyerekek korai képességgondozás témájának egy külön oldalt is szenteltek, sok hasznos szakmai tanulmánnyal, cikkel, jó gyakorlat gyűjteménnyel, magyar-angol-szlovák nyelveken: https://www.karpatokalapitvany.hu/koragyerekkor/