A budapesti értekezleteken a résztvevők prezentálták kutatásaik eddigi eredményeit, amik a fiatalkorú elkövetőkkel foglalkozó ellátórendszerről adtak átfogó képet. Kutatásaik során a vonatkozó jogszabályok összegyűjtése, és az ellátórendszer feltérképezése mellett fókuszcsoportos interjúkat is szerveztek az érintett csoportok képviselőivel: döntéshozókkal és szakemberekkel, elkövető fiatalokkal, és szüleikkel, vagy nevelőszüleikkel is. Az interjúk eredményeit is bemutatták és megvitatták a kutatók. A partnerek a fókuszcsoportos és egyéni interjúk alapján országonként 5 esettanulmányt is készítenek, amik „tipikus” eseménysorokon keresztül mutatják be a gyermek- és fiatalkorúak elkövetővé válásának folyamatát és a különböző ellátórendszerek válaszait, a fiatalok és családjaik élményeit, véleményét és kritikáját középpontba helyezve. A személyes életeseményekkel alátámasztva, de azoktól kissé eltávolodva a kutatók általános és átfogó javaslatokat is megfogalmaztak a gyermekvédelmi és igazságszolgáltatási rendszereik működésének javítására.
Ezzel összefüggésben a kutatás során azt is vizsgálják, hogy az egyes országokban milyen alternatívák léteznek az elzárásra, a fiatalkorúak börtönére, a javítóintézeti, vagy gyermekotthoni elhelyezésre és hogy milyen esetekben emelik ki a gyerekeket, fiatalokat vérszerinti családjukból. Tanulmányozzák továbbá azt is, hogy ezek a fiatalok, gyerekek intenzív terápiás nevelőszülői ellátásának milyen lehetőségei vannak, hogyan volna beépíthető ez a fajta ellátási mód a jelenlegi rendszerbe. A nevelőszülői elhelyezés ellentétben az elzárással lehetőséget biztosít a gyerekeknek a rehabilitációra, a helyes viselkedésminták elsajátítására, az oktatásuk folytatására és új, pozitív kötődések kialakítására, illetve lehetővé teszi a vérszerinti családdal történő kapcsolattartást, illetve a családdal végzett segítő munkát.
Magyarországon egy lehetséges kapcsolódási pont a prevenció erősítése, hazánkban ugyanis az ideiglenes hatállyal szakellátásba kerülő gyerekek és fiatalok sokszor elhelyezésük alatt válnak elkövetővé. Megfelelően képzett, és megfelelő számú nevelőszülővel elkerülhetővé válna a gyerekotthoni elhelyezés, és nagyobb eséllyel térhetnének vissza a gyerekek, fiatalok vérszerinti családjaikba, a „lecsúszás” esélye pedig csökkenne.
Európa-szerte problémát jelent ugyanakkor, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatása és a gyermekvédelem két külön rendszerként működik, ezeket valószínűleg összeköthetnék a professzionális terápiás nevelőszülők. A két rendszer szeparáltsága megakadályozza a máshol már bevált jó gyakorlatok elterjesztését is – a projekt egyik célja pedig éppen az, hogy bemutassa, láthatóvá tegye ezt a problémát, és azokat a gyakorlatokat, amikkel máshol ezt már sikerült megoldani.
A partnerek egyetértettek abban, hogy kutatásaik során a következő kérdéseket mindenképpen szem előtt kell tartani: minek kell változnia politikai és szakpolitikai szinten, és a jogrendszerben? Hogyan kellene fejleszteni a szolgáltatásokat, és milyen stratégiára lenne szükség a nevelőszülői rendszer kapacitásainak, a nevelőszülők képzettségének fejlesztéséhez, amivel biztosítani lehetne a szükséges színvonalat? Hogyan lehetne eredményesebben képviselni ezt az ügyet, milyen kampányokra volna szükség?
A projekt 2014 végéig tart, a kutatás záró anyagából mindezekre választ kapunk majd.