A Daphne projekt magyarországi záró konzultációja

IMG 04682014. december 9-én került sor az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Korczak-termében az EU Daphne JUST/2011-2012/DAP/AG/3054 számú program - Alternatives to custody for young offenders – Developing intensive and remand fostering programme - hazai lezárására.

 

A projektben három ország szakembereivel együttműködve egy intenzív terápiás nevelőszülői képzési program kidolgozásán dolgoztunk. Az országonkénti záró konzultációk sorában a budapesti volt az utolsó, amelyen az államigazgatásban és a szakellátásban dolgozó szakemberek vettek részt.

 

A záró konzultációt dr. Herczog Mária, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke, a program magyarországi vezetője nyitotta meg, aki bemutatta a projekt hazai empirikus tapasztalatait és eredményeit.

 

IMG 0473A projektvezető szervezet - BAAF (Brit Örökbefogadók és Nevelőszülők Szövetsége) - képviseletében Bruce Clark beszélt „A gyermek- és fiatalkorú elkövetők lehetséges elhelyezése nevelőszülőknél” program európai fogadtatásáról és a projekt szempontjából releváns következtetésekről.

 

A projekt másik hazai partnerszervezete, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat megbízott igazgatója, Kuslits Gábor fejtette ki nézeteit a nehezen kezelhető gyerekekkel kapcsolatos hatékony, közös munkáról, majd dr. Lux Ágnes, a UNICEF gyermekjogi igazgatója osztotta meg a gyermekbarát igazságszolgáltatás magyarországi tapasztalatait.

 

Az előadók sorát dr. Hatvani Erzsébet, az EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon igazgató-helyettese zárta, aki a fiatalkorú elkövetők és az elterelés különféle módjainak hazai helyzetét elemezte.

 

A záró konzultáció végén lehetőség volt az előadások közben felmerülő kérdések megvitatásra, továbbá a vélemények megosztására a gyermek- és fiatalkorú elkövetők rehabilitációjának, reintegrációjának optimális módszereiről.

IMG 0476