Civil jelentés a gyerekesélyekről

civil2011A Gyerekesély Egyesület fő célja "a gyerekek életesélyeinek javítása, a gyerekszegénység újratermelődésének megakadályozása"kutatásokkal, a nyilvánosság tájékoztatásával, szolgáltatásokkal. Ebbe a feladatkörbe tartozik, hogy az Egyesület időközönként megjelentessen egy civil jelentést a gyermekek helyzetének, esélyeinek alakulásáról. A „Civil jelentés a gyerekesélyekről, 2011” az Egyesület első jelentése.

Az országgyűlés 2007. május 31-én fogadta el a „legyen jobb a gyermekeknek!”  Nemzeti Stratégiáról 2007–2032 szóló 47/2007. (V. 31.) országgyűlési határozatot (továbbiakban oGY határozat), melynek célja, hogy egy generáció alatt jelentősen csökkentse a gyermekek és családjaik szegénységének arányát, felszámolja a gyermeki kirekesztés és mélyszegénység szélsőséges formáit, átalakítsa azokat a mechanizmusokat és intézményeket, amelyek ma újratermelik a szegénységet és a szociális kizáródást. Az oGY határozat értelmében az 1053/2008. (VIII. 4.) kormányhatározat alapján létrejött a Nemzeti Stratégia értékelő Bizottsága, mint a Stratégia végrehajtását és annak civil kontrollját, átláthatóságát segítő, véleményező és javaslattevő testület. A Bizottság tagjai – az Európai Unióban alkalmazott nyitott koordinációs eljárásnak megfelelően – független, a gyermekekkel foglalkozó és a szociális területen tevékenykedő civil szervezetek, egyházak delegáltjai voltak (kilenc fő). A szaktárcák és néhány országos hatáskörű közigazgatási intézmény képviselői tanácskozási joggal, állandó meghívottként vettek részt a Bizottság munkájában. A Bizottság Gyerekesélyek magyarországon címmel mind 2010-ben, mind 2011-ben éves jelentést tett közzé a gyermekek és gyermekes családok helyzetéről, a kormányzat ezzel kapcsolatos tevékenységéről, néhány civil szervezet ide kapcsolódó munkájáról.


A Bizottság szakmai munkájában, ezen belül a Jelentések válogatásában és szerkesztésében jelentős szerepet játszott a 2005 végétől
a magyar Tudományos Akadémia keretei között működő mTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda.
A 2010-ben hivatalba lépő kormány 1177/2011. (V. 31.) kormányhatározata tompította az értékelő Bizottság civil jellegét. A 2011 végén újjáalakult Bizottság 24 tagból áll. A kormányzati oldalt a Bizottság elnöke mellett, aki a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, 11 szaktárca, illetve közigazgatási szerv képviseli, a civil szférát pedig 9 szakmai és civil szervezet 1–1 delegáltja, továbbá az egyházak 3  delegáltja. A Bizottság alelnökét a civil oldal tagjai közül választották.

A Bizottság 2012 márciusában közzétette a „legyen jobb a gyermekeknek” értékelő Bizottság 2011. évi munkájáról szóló jelentést,
amely számos, az anyagban említett probléma ellenére, igen bizakodóan látja a jövőt.
Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda 2011. szeptember 15-én megszűnt. munkatársai már korábban fontosnak tartották a civilség szerepét a gyerekszegénység elleni küzdelemben, ezért 2010-ben megalapították a Gyerekesély  Közhasznú Egyesületet (GYERE). Az Egyesület fő célja a gyerekek életesélyeinek javítása, a gyerekszegénység újratermelődésének megakadályozása kutatásokkal, a nyilvánosság tájékoztatásával, szolgáltatásokkal. Ebbe a feladatkörbe tartozik, hogy az Egyesület időközönként (ha mód van rá, kétévente) megjelentessen egy civil jelentést a gyermekek helyzetének, esélyeinek alakulásáról.

A jelentés teljes szövege innen letölthető.