Közbeszéd: "Az inkubátorprogram gyerek-és nőellenes"

babyboxA Duna televízió Közbeszéd című műsorának vendége nemrég Egyesületünk elnöke, Dr. Herczog Mária volt, aki a Daphne program kapcsán a kórházak elé kitett inkubátorok gyermekjogi szempontú megközelítéséről beszélt.

Elmondta, hogy túl azon, hogy az ENSZ gyerekek jogairól szóló egyezménye határozottan kimondja, hogy a gyereknek joga van a saját vérszerinti családjában felnőni, joga van megismerni, hogy honnan származik, ami súlyosan sérül az inkubátorprogramok révén, a krízisterhesek és csecsemőik élethez való joga is sérülhet.

 

„Miközben Geréb Ágnessel évek óta harcolnak, hogy nem tartják elég biztonságosnak, ahogyan a szüléseket vezeti, az inkubátor program feltétele, hogy nők bizonytalan körülmények között, titokban, egyedül, nem professzionális körülmények között szüljék meg a gyerekeiket. Az inkubátorprogram egy olyan szelepet jelent a jogalkalmazónak, hogy azt vélelmezheti, ez megoldja azoknak a kisgyerekeknek és krízisben levő anyáknak a helyzetét, akiknek így nem kell majd sokkal jobb megoldást kínálni. Pedig számtalan biztonságosabb módszer létezik jelenleg is, ami a krízisterheseket segítené abban, hogy a döntési folyamat során támogatást kapjanak.”

 

A videó itt érhető el (18:05 perctől)