Ombudsmani díjat kapott Herczog Mária, Bándi Gyula és Havas Gábor

hmariHerczog Mária egyetemi docens, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja, Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára és Havas Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szociológiai Intézetének nyugalmazott főmunkatársa kapta meg idén a Justitia Regnorum Fundamentum-díjat Szabó Mátétól, az alapvető jogok biztosától pénteken Budapesten.

Az ombudsmanhelyettesek javaslata alapján, az ombudsman által odaítélt díjat azok kaphatják meg, akik az alapvető jogok, a gyermekjogok, a veszélyeztetett társadalmi csoportok, köztük idősek, hajléktalanok, fogyatékossággal élők jogai, a kisebbségi jogok, illetve a környezetvédelem terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt értek el.

 

Szabó Máté méltatásában arról beszélt, a díjazottak kutatásaira, publikációira, gondolataira és kritikáira, ahogy eddig is, a jövőben is számít az általa vezetett biztosi intézmény. Arra kérte a szakembereket, a jövőben ugyanolyan, vagy még intenzívebb formában folytassák tevékenységüket, mert szerinte mind a környezeti, mind a nemzetiségi, mind pedig a gyermekjogok helyzete ezt kívánja meg.

 

justitiaA laudáció szerint a díj átadásával az ombudsman elismerését fejezi ki azért a kiemelkedő tudományos és oktatói munkásságért, melyet Herczog Mária a gyermekek jogai védelme érdekében kifejtett.


A méltatásban felidézték egyebek mellett, hogy a szakember 1985-től vett részt a magyarországi szociális munkás képzés előkészítésében, majd 1992 és 2007 között az Országos Kriminológiai Intézetben dolgozott; akkor indította el a szakterület mai napig is egyetlen folyóiratát, a Család, Gyermek, Ifjúságot, melynek jelenleg is főszerkesztője.


A méltatás szerint a díjjal Havas Gábor rendkívül magas szakmai színvonalon a kirekesztettek, a nehézsorsúak, a cigányok felemelkedéséért végzett, fáradhatatlan munkásságát, valamint a szociológia területén kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenységét kívánták elismerni.


A szakember 1971-ben részt vett a Kemény István által vezetett - az évszázadban az első - országos cigánykutatásban, majd később több másikban is, melyekben például a cigányságon belüli etnikai csoportok közötti különbséget próbálták feltárni. Havas Gábor 2006-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos, illetve főmunkatársa volt.


Bándi Gyula professzor a laudáció szerint az egészséges környezethez való jog alkotmányos védelme érdekében kifejtett tudományos és oktatói tevékenysége elismeréséül vehette át az ombudsmani díjat.


A méltatás szerint a szakember elvitathatatlan érdemeket szerzett a környezetjog oktatásának általánossá tételében, kidolgozta a környezetjog felsőfokú tanításának elméleti és gyakorlati alapjait, és tevékenyen segítette intézményesítését, programfelelősként pedig azóta is több felsőoktatási intézményben irányítja tanítását.


A Justitia Regnorum Fundamentum, vagyis "Az igazság a birodalmak alapja" I. Ferenc osztrák császár és magyar király jelmondata volt. Az ombudsmani díjat 2007-ben alapították az emberi és állampolgári jogok védelmében kifejtett kiemelkedő helytállás, szakmai tevékenység elismeréseként.