Részvételi lehetőség térítésmentes ifjúsági programokon

egyutthato
Idén nyáron is lehet jelentkezni az Együttható Egyesület "Surf Safe" című projektjének programjaira, melyet 2013-ban az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programja nívódíjjal tüntetett ki. A program célja a médiatudatosság és a biztonságos internethasználati szokások fejlesztése a 10-18 éves korosztály között iskolai foglalkozások, szülőcsoportok, klubfoglalkozások és tematikus kiscsoportok szervezésével.

 

Az Együttható Egyesület 2010 óta végez ifjúságsegítést a 10-30 év közötti korosztály megszólításával. Programjaik oktatást kiegészítő, kompetenciafejlesztő egyéni és csoportfoglalkozások; többek között a biztonságos internet, aktív állampolgárság, integráció területén.

 

Surf Safe Field Work című projektjük 6 hónapos időtartamú, 2014. június és december között valósul meg. A foglalkozások során a frontális előadások helyett a nem-formális pedagógia eszköztárára támaszkodnak.

 

Elsősorban budapesti fiatalokat várnak a programra, amelyet heti rendszerességgel, tanítási időn kívül, az Újpest központjában található ifjúsági irodájukban tartanak.

 

A résztvevők meghatározott tematika mentén, szociális szakembereink segítségével sajátítanak el olyan információs technikákat, melyek a biztonságos internethasználathoz és a tudatos médiafogyasztáshoz szükségesek.

 

A programot az Ökumenikus Segélyszervezet TANDEM Fejlesztési Alap pályázati programja, a Velux Alapítvány és a DanChurchAid támogatja, így a részvétel minden fiatal számára ingyenes.

 

A projekt keretében az alábbi szolgáltatásokat lehet igénybe venni:

 

- Kortárs segítő, önkéntes képzés 15-25 év közötti 15 fiatal számára, akik a programban való részvétel során teljesíthetik akár Iskolai Közösségi Szolgálatukat, vagy éppen jövőbeni segítő szakmájukhoz szeretnének elismert szakmai gyakorlatot szerezni. A Kortárs segítők képzése egyhetes bentlakásos felkészítő képzéssel indul, majd ezt követően részt vesznek a projekt megvalósításában.

 

Jelentkezési határidő: 2014. augusztus 17.

 

- Hétvégi csoportfoglalkozások 10-18 év közötti fiatalok számára, két korcsoportra bontva. A részt vevő fiatalok a játékos tanulás és információszerzés mellett értékes ajándékokkal is gazdagodnak.

 

Jelentkezési határidők:

 

Első csoport (10-14 évesek) 2014. július 12

Második csoport (15-18 évesek) 2014. szeptember 12.

 

- Szülőcsoport, minden érdeklődő szülő számára. A 10 alkalmas foglalkozás során a hasznos információk mellett a résztvevők között szintén értékes ajándékokat sorsolunk ki.

 

Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 1.

 

- Délutáni klubfoglalkozás, 10 és 18 év közötti fiatalok számára, júliustól novemberig, 24 alaklommal ahol profi filmes szakemberrel készíthetnek filmet a résztvevők a biztonságos internetezésről, tudatos médiafogyasztásról, 10-18 év közöttieknek.

 

Jelentkezés júniustól november végéig folyamatosan.

 

- Diákok, szülők, tanárok számára iskolai programok, biztonságos internet órák és szülői értekezletek iskolákban, szeptembertől novemberig.

 

Bővebb információ a programról és szervezetről az alábbi weboldalakon található, ahol egyúttal jelentkezni is lehet a meghirdetett képzésekre, foglalkozásokra:

 

- www.surfsafefieldwork.blogspot.hu

- www.egyutthato.eu