Emberi Jogi Világnap és Levélíró Maraton az Amnesty International szervezésében

prison
December 3. és 17. között rendezi meg az Amnesty International Magyarország a világ legnagyobb emberi jogi eseményét, a Levélíró Maratont. Az akció 12 éves története alatt a világ legnagyobb emberi jogi eseményévé vált.

 

2013-ban 143 országból több mint 2,3 millió levelet, email-t, SMS-t, fax és Twitter üzenetet küldtek különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék támogatásunkat és szolidaritásunkat, valamint a hatóságoknak is írtak, felszólítva őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat vagy vizsgálják ki a jogsértéseket, és vonják felelősségre az elkövetőket.

 

Az Amnesty International évtizedes kampányolási gyakorlata azt bizonyítja, hogy a levélírás életeket változtat meg. Az évek során a bebörtönzöttek körülményei javultak, nyomozásokat indítottak, és szabadon is engedtek lelkiismereti foglyokat. Éppen ezért mindenkit arra kérnek, hogy ragadjon tollat, illetve vegyen részt a kampány nyitóeseményén, melyre 2014. december 3-án kerül sor a Mika Tivadar Mulatóban.

 

A korábbi évekhez hasonlóan pedig a kampány csúcspontja a 2014. december 10-én, az Emberi Jogok Világnapján tartott „buli” lesz a Gödör Klubban. Ezen a napon az érdeklődők számos programon, koncerten vehetnek részt, és csatlakozhatnak az Amnesty csapatához is.

 

Bővebb információ a programokról az események Facebook oldalán található:

 

Levélíró Maraton Kampánynyitója https://www.facebook.com/events/394943014004921/

Emberi Jogi Világnap https://www.facebook.com/events/1502545990010497/