Iskola "kerülők"

leiner

Döbbenetes adat: Magyarországon évente több tízezer fiatal kerül ki középfokú végzettség nélkül az iskolából, és közülük sokan később sem szereznek szakmát vagy érettségit, ezáltal munkaerő-piaci esélyeik kirívóan alacsonyak lesznek. Kutatások és nemzetközi példák mutatják, hogy az iskola és környezete nagymértékben hozzájárulhat a lemorzsolódás megelőzéséhez.[1]

Leiner Károly gyógypedagógus szerint vannak olyan szakiskolák, ahol 46%-os a lemorzsolódások aránya. Főleg azokban az iskolákban, ahová sajátos nevelési igényű[2] gyerekek is járnak. A szakember a most megjelent „Az én gyerekeim” című könyvében az értelmi fogyatékossággal élő gyerekek, fiatalok életébe enged betekintést. Mint mondta: a leghátrányosabb csoport a fogyatékkal élőké, mert őket senki nem támogatja. Ez a könyv felér egy segélykiáltással, hogy nem bánunk jól a fogyatékkal élőkkel. Leiner Károly szerint a magyar állam nem törődik ezeknek a diákoknak a megsegítésével, nevelésével, oktatásával. A gyógypedagógus személyes hangvételű könyvében körbejárja a kérdést, hogyan lehetne a jelenlegi körülmények között jobbá tenni a tanulók életét. A szerző személyes példával szolgál: immár tizennyolcadik éve működik az a baráti kör, amelyet tanítványainak, és családtagjaiknak hozott létre. Ennek eredményeképpen az érintett 1200 gyerek közül mindenki elvégezte az iskolát, és a volt diákok 40 százalékának munkája van, ami megváltozott képességűeknél jó aránynak számít. Leiner Károlynak nincsenek titkos nevelési és oktatási módszerei . Eredményessége annak köszönhető, hogy figyel a tanulók különleges igényeire, rengeteget beszélgetnek, közösségépítő játékokat játszanak, és a túrákon szerzett érzelmeket, élményeket később felhasználja az iskolában is. Ezáltal élmény lesz a tanulás. Leiner Károly gyógypedagógus soha nem arra figyel, hogy mire nem képes egy fogyatékkal élő gyerek, hanem azt keresi, hogy mire képes. Több mint tanulságos olvasmány Leiner Károly könyve.

 


[1] http://observatory.org.hu/korai-iskolaelhagyas-europai-attekinto/

http://ofi.hu/hir/korai-iskolaelhagyas-elleni-kuzdelem-europaban-es-magyarorszagon-konferencia

[2] Sajátos nevelési igényű az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd