"Szeretnék okos lenni, mert akkor jobb életem lesz”

open bookKözmunkásként kénytelenek dolgozni pedagógusok a roma tanodákban, miközben százmilliók tűnnek el az országos önkormányzatnál a felzárkóztatásra szánt forintokból. A hátrányos helyzetű, többségében cigány származású gyermekekkel foglalkozó tanodák közel fele kénytelen volt bezárni, illetve csökkentett üzemmódban, pénz nélkül folytatni a munkát, mivel elapadtak a pályázati források. Pedig az évtizedek óta hektikus támogatásokból épp hogy megélő műhelyek képesek akár az érettségiig is eljuttatni mentoráltjaikat.

 

Részlet Szlavkovics Rita cikkéből, amely a hvg.hu internetes portálon jelent meg.

 

Közmunkások is dolgoznak a szegedi Motivációs Műhely nevű tanodában, más munkatársak pedig ingyen foglalkoznak a gyerekekkel, mivel a 2013-ban elnyert pályázati pénz elfogyott, a program befejeződött, de új pályázatokat nem írtak ki. A halmozottan hátrányos, főként cigány gyerekeket mentoráló csapat hozzászokott már a hektikus finanszírozáshoz, de valójában érthetetlen, hogy amíg az Országos Cigány Önkormányzat körül százmilliók után kutakodnak, addig az ennek az összegnek a töredékéből működő tanodákra nem jut pénz.

 

A 2013-15 ös pályázati időszakban kétszáz tanoda működött az országban, de hiába volna ennél is nagyobb igény a tevékenységükre, mostanra ezek többsége kénytelen volt bezárni, mivel tavaly már elfogyott a pályázati pénz. És az új pályázati pénzekben is hiába bíztak a tanodákat vezető mentorok, a pályázatokat csak decemberben írták ki, és elbírálásukra még mindig várnak. Ha nyernének is, és sikerülne néhányuknak az újraindulás, az elnyert 25-30 millió forint töredéke fordítható rezsiköltségekre, ami a tanodákat szervezők szerint abszurdum.

 

A Motiváció Műhely abból a szempontból még a szerencsésebbek közé tartozik, hogy a helyi önkormányzat által preferált szervezetnek tekintett tanodaként kedvezményes bérleti díj fejében kaptak helyiséget, de még így is kénytelenek közmunkásként foglalkoztatni néhány pedagógust, a többiek pedig lényegében ingyen dolgoznak, mivel jövedelmük a tanodai munkából nem, csak más tevékenységből, például szakértői munkából, képzések szervezéséből származik. De ők legalább tudták folytatni a munkát. 

 

Roma szupermen

 

„Cigány szuperhőst kell csinálni, azt kellett leírni, hogy mit is kellene csinálnia egy szuperhősnek, majd ezt kell lerajzolni” – magyarázza egy tizenéves lány, Klári a szegedi tanoda belvárosi helyiségében. Ő már hosszú évek óta kapcsolatban van a mentorokkal. „Itt mindent sokkal jobban megértek, a kémiát soha nem fogom fel, amikor az iskolában magyarázzák, de itt külön leülnek velem, így meg tudom érteni. Szeretnék okos lenni, mert akkor jobb életem lesz” - mondja.

 

A cikket teljes terjedelmében itt lehet elolvasni:

http://hvg.hu/itthon/20160409_motivacios_muhely_szegedi_tanoda_emmi