Gyerekek nyitott kertje

zoo giraffe 1 1559563Jövő tavaszig ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek. A gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél élő gyerekeket sokszor "kitakarják a társadalmi nyilvánosságból", pedig fontos, hogy látszódjanak és lássanak, csak így lehet élhető társadalmat építeni. Fontos minden olyan kezdeményezés megbecsülése és támogatása, amely ezt a befogadást mutatja fel.

 

Persányi Miklós arra biztatta az ország más kulturális és szabadidős intézményeit, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és ingyen engedjék be a gyermekvédelmi intézmények lakóit programjaikra. Mint kiderült, az előző évben mintegy 7000 gyerek látogathatott ingyen az állatkertbe, illetve vehetett részt az állatkert különböző programjain.

 

A Fővárosi Állat- és Növénykert április 8. és május 22. között negyvenöt estén át különleges lampionfesztivállal várja a nagyközönséget. A 45 látványos kompozícióba rendezett, sok száz lampion és egyéb belülről megvilágított műalkotás között lesz óriás kínai sárkány, a kínai zodiákus figurái, állatokat és növényeket megjelenítő alkotások és egyéb érdekességek. A nagyközönségnek így alkalma lesz azt is megfigyelni, hogy az Állatkertből jól ismert állatokat miképpen ábrázolják a kínai lampionművészet különféle irányzataihoz tartozó alkotások segítségével. A Sárkányok Éjszakái időszakában nap közben az Állatkert a szokásos nyitva tartási rend szerint fogadja a látogatókat, majd este bezár, és 19-től 22 óráig újra kinyit, akkor már kifejezetten a Sárkányok Éjszakái közönsége előtt.

 

Forrás: www.koloknet.hu

fotó: sxc.hu