Az egészség, és az érzelmi reziliencia fontosabb mint a siker

school kids 1561890 639x412„Több játék, kevesebb tanulás.” David Hanson, az Iskolaelőkészítő Magánoktatási Intézmények Független Egyesületének vezérigazgatója egy wales-i konferencián nyilatkozott arról, hogy a gyerekeknek többet kellene játszaniuk, és kevesebbet tanulniuk, annak érdekében, hogy többet érjenek el az életben.

 

(Ezekben az iskolákban 3-4 éves korbankezdik el a tanulást a gyerekek Nagy-Britanniában, tulajdonképpen iskolaelőkészítő foglalkozások formájában, amelyek sokkal inkább hasonlítanak a hagyományos iskolákra, mint az ebben az életkorban indokolt óvodára). A szakember kifejtette: minél sokoldalúbb a játékuk, annál szélesebb körű lesz a világlátásuk, és jobban fogják élvezni az életet. Figyelmeztetett arra, hogy nem kell minden tevékenységnek közvetlenül hozzájárulni a jó vizsga eredményekhez. Ha a gyerekek szeretnek olvasni, játszani, vagy meg akarják nézni a kedvenc tévé műsorukat, akkor ezeket meg kell engedni nekik.

 

Az iskolák egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a diákoknak mentális egészségügyi problémáik vannak, amelyeket a gyerekekre nehezedő nyomás okoz – mondta el Helen Skrine, iskolaigazgató, az Egyesület alelnöke. Mint mondta: szenvedélyesen küzd a gyerekek jóllétéért, és rendkívül aggasztónak tartja a jelenlegi oktatási helyzetet, amelyben sok gyerek ki van téve a túlzott megfelelési kényszer veszélyének, túl van hajtva, és kibírhatatlan nyomás nehezedik rá, hogy jól teljesítsen.

 

Ha a tanárok nem biztosítanak nagyobb lehetőséget a kreativitásra több, kihívást, játékot, illetve egy szélesebb spektrumú, átfogóbb tantervet a diákoknak, akkor fennáll a veszélye annak, hogy egy érzelmileg szegény nemzedék nő fel. A vezetőknek nem szabadna úgy gondolkodni a diákokról, hogy ha jó jegyet kapnak akkor, az azt jelenti, hogy a tanárok megfelelően végezték a munkájukat, mert nem feltétlenül ez az igazság.

 

„Nekünk ugyanis a gyerek egész személyiségére, lényére kell figyelnünk, nemcsak arra, hogy jó jegyet kap-e, és ennek része, hogy élvezi, amikor egy sportpályán szaladgál, óvja a környezetet, vagy kedvenc regényét olvassa. A tanári munka néha nagyon egyszerű, hiszen arra kell ráeszmélni, hogy a fizikai egészség, és az érzelmi reziliencia (megbirkózási képesség) fontosabb mint a siker – hívta fel a figyelmet Helen Skrine, iskolaigazgató.

 

Forrás: European Network Child Friendly Cities/ Child in the City Newsletter

http://www.childinthecity.eu/2016/07/20/child-should-work-less-hard-and-play-more-at-school-says-headteachers-leader/

 

fotó: sxc.hu