Az UNHCR szerint súlyosan aggályos, hogy Magyarország minden menedékkérő őrizetbe vételére készül

menekultAz ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát mélységes aggodalommal tölti el az az új magyar törvény, amelyet ma délelőtt szavazott meg az Országgyűlés, és amely azt célozza, hogy az országban minden egyes menedékkérőt, köztük számtalan gyermeket is, kötelezően őrizetbe vegyenek a menekültügy eljárásuk teljes idejére.

 

 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden menedékkérő, így a gyerekek is, a határon elhelyezett konténerekben lesznek őrizetben tartva, körülkerítve több méter magas pengésdrót-kerítéssel, huzamos időn keresztül.

 

Ez az új törvény sérti Magyarországnak a nemzetközi és az európai uniós jogból fakadó kötelezettségeit, egyúttal szörnyű fizikai és lelki hatással lesz mindazokra a nőkre, gyermekekre és férfiakra, akik már amúgy is oly sokat szenvedtek.

 

Mi, az ENSZ menekültügyi szervezete már nem egyszer hangot adtunk komoly aggodalmunknak azok miatt a fizikai akadályok miatt, amelyeket Magyarország már eddig is emelt, illetve az azokkal egyidejűleg életbe léptetett jogi és politikai akadályok miatt, amelyek lényegében lehetetlenné tették a menedékkérők számára, hogy belépjenek az országba, menedékjogot kérjenek, és nemzetközi oltalomban részesüljenek.

 

A nemzetközi és az EU-jog előírásai alapján a menekültek és a menedékkérők őrizetbe vétele csak nagyon ritka esetekben igazolható, és minden egyes személy esetében egyedileg kell mérlegelni, szükség van-e a bezárására, éppen azért, hogy a hatóságok elkerüljék a törvénytelen önkényes és mindenkire kiterjedő őrizetbe vételt. Mindez megkívánja, hogy a hatóságok az adott személy egyéni körülményeit tekintetbe véve vizsgálják meg, léteznek-e vele szemben kevésbé korlátozó és a magánszférájába kevésbé beavatkozó olyan intézkedések, amelyekkel ugyanazt a célt el lehet érni. Az őrizetbe vétellel szembeni alternatív lehetőségeket kivétel nélkül mindig előnyben kell részesíteni. Amennyiben nem így történik, az könnyen önkényessé teheti az őrizetbe vételt.

 

A gyermekek bezárása pedig semmilyen körülmények között nem igazolható, hiszen az őrizetbe vétel soha nem szolgálhatja egy gyermek mindenek fölött álló érdekét.