Embertelen állapotok a gödi gyermekotthonban

Atv gyerekotthon herczogMájus 6-án az ATV Start vendége volt a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke, dr. Herczog Mária, akit a gödi TOPhÁZ Speciális Otthonban történtekről kérdezték.

 

„A nyolcvanas évek második felében már teljesen nyilvánvaló volt Magyarországon is az, ami a nemzetközi folyamatokban korábban elkezdődött, hogy a gyerekeknek, időseknek, mentális betegnek, fogyatékkal élőknek nem jó a nagy intézményekben élni, mert ezek nem egyénre szabott gondozást jelentenek, és a költségek nagy része, mint ennél az esetnél is látszik, nem a gondozottakra megy” – mondta dr. Herczog Mária. „Ettől az időszaktól folyik a magyarul nem túl szerencsésen kitagolásnak nevezett deinstitucionalizáció. Ez nem csak azt jelenti, hogy bezárjuk az intézményeket, hanem megpróbáljuk az érintetteket, a saját, vérszerinti családjukban tartani úgy, hogy a családoknak minden lehetséges támogatást megadunk ahhoz, hogy képesek legyenek ellátni a családtagjaikat.”

 

Kihangsúlyozta, hogy a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) szervezet programjának nem az volt a célja, hogy fény derüljön arra, milyen szörnyű dolgok történnek Gödön. Ennek az Európai Uniós programnak az volt a lényege, hogy olyan szakértőket képezzenek ki, akik tudják, hogy súlyosan fogyatékos, mentálisan sérült betegeket hogyan lehet megkérdezni az életminőségükről.

 

„Kidolgoztunk erre egy olyan gyerekjogi, emberjogi programot, amely segíti a szakértőt, hogy eszközöket kapjon a monitorozáshoz. Amikor a próbafolyamat során szerettük volna kipróbálni, hogy akiket felkészítettek Magyarországon, mennyire tudják hasznosítani a tudásukat, azt tapasztaltuk, hogy egyetlen állami fenntartású intézménybe sem engedték be őket, hogy kipróbálják ezt az ismeretet. Ennek a programnak a kapcsán jutott el a gödi intézménybe is az MDAC.”

 

Dr. Herczog Mária úgy véli, hogy nem szabadna megállni a fogyatékosokat gondozó intézményeknél. „A gyerekotthonoknál, az időseket ellátó intézményeknél ugyanez a helyzet. Tragikus, amivel szembenézünk. Az a cinizmus is ijesztő, hogy a kormány egy harmincéves kitagolási, intézménykiváltási programot határozott meg akkor, amikor a Fogyatékosügyi Bizottság előtt volt néhány évvel ezelőtt az ENSZ-ben, ahol nagyon világossá tették, hogy ez elfogadhatatlan.

 

Sajnos a magyarországi helyzet, hasonlóan sok más országéhoz a környezetünkben, azzal is nehezített, hogy szinte egyáltalán nincsenek már olyan szakemberek, akik segíteni tudnának a rehabilitációban. Állandó tűzoltás folyik. Az ott dolgozókat nyilvánvalóan nem lehet felmenteni, de tényszerű, hogy iszonyatos körülmények között, nagyon rossz feltételek mellett dolgoznak, szégyenteli fizetésekért. Állandó munkaerőhiány van szakképzett emberekből, és akik a napi gondozást végzik, azok legalább olyan kiszolgáltatott és rossz helyzetben vannak, mint azok, akikről gondoskodniuk kell.”

 

A riporterek kérdésére kihangsúlyozta, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy rendszerszinten kell megváltoztatni a dolgokat, hiszen, ahogy mondta: „Abszurditás, hogy minden jogi szabályozás ellenére nem engedik be a független monitorozókat. Ehhez jogszabályt sem kell módosítani, csak be kellene tartani azokat, amelyek jelenleg is rendelkezésünkre állnak.”

 

A beszélgetés teljes terjedelmében megnézhető az ATV archívumában, az alábbi linken:

http://www.atv.hu/videok/video-20170505-embertelen-allapotok-a-godi-gyermekotthonban