A gyermekvédelmi törvény nem gyermekvédelemről szól

orphanOktóber 7-e az állami gondoskodásban élő gyermekek világnapja volt. Magyarországon csaknem huszonháromezer gyermek él így, és további száznegyvenezret fenyeget a veszély, hogy bármikor kiemelhetik őket a családból. A gyermekek többsége bántalmazás elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége, vagy halála miatt kerül gyermekvédelmi gondoskodásba. A gyermekek és a gyermekvédelmi rendszer helyzetéről a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában Vogyerák Anikó műsorvezető dr. Herczog Máriát kérdezte.

 - A nyolcvanas évek közepétől elindult az a nagyon fontos folyamat, összhangban a világ fejlett országaival, amely azt célozta, hogy a gyerekek segítségét úgy kell megoldani elsősorban, hogy jó megelőző helyi szolgáltatásokat nyújtunk a szülőknek és a gyerekeknek: egészségügyi, oktatási, szociális ellátásokat. Lehetőség szerint ezek a szakemberek működjenek együtt, és közösen segítsék azt, hogy a gyerekek ne kerüljenek ki a családból. Ennek megfelelően készült el, és fogadta el az országgyűlés 97-ben a gyermekvédelmi törvényt, és azt gondolom ez ma is egy jó szellemiségű jogszabály, de sajnálatos módon az elmúlt 25 évben a végrehajtása nagyon szerényre sikerült – kezdte dr. Herczog Mária.

 

Kifejtette, hogy a gyermekvédelmi törvény gyengesége, hogy nem költ sem megelőzésre, sem gyerekvédelemre, illetve nem beszél arról, hogyan lehetne megvédeni egy gyereket a bántalmazástól, majd az állami gondoskodásban élő gyermekek napja alkalmából értékelte a gyermekvédelmi rendszert.

 

Az adás teljes egészében visszahallgatható az alábbi linken:

 

https://www.youtube.com/watch?v=2FmK9-zqW7E 

 

Fotó: freeimages.com