Gyermekjogi Konferencia 2021. november 19.

gyermekjogi konferenciaNovember 20. a Gyermekjogok világnapja. 1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Második Genfi Nyilatkozatot, amely 10 pontban rendelkezett a gyermekjogokról. Az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezményét, amely a világ legszélesebb körben elfogadott emberi jogi egyezménye.

E nap tiszteletére szervezi meg a Gyermekjogi Civil Koalíció idei (hibrid formában megvalósuló) gyermekjogi konferenciáját 2021. november 19-én, amelyen a legfontosabb gyermekvédelmi-gyermekjogi ügyekről beszélgetnek hazai és európai gyermekjogi szakemberekkel.

 

 

 

 

 

 

P R O G R A M

 

9:00 – 9:20 DR. HERCZOG MÁRIA
Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának korábbi tagja, a Gyermekjogi
Civil Koalíció vezetőségének tagja, a CSAGYI elnöke
Beszámoló a Koalíció éves tevékenységéről

 

09:20 – 9:30 MÉSZÁROS ANTÓNIA

Ügyvezető igazgató, UNICEF Magyarország
Köszöntő

 


9:30 - 10:00 VALERIA SETTI

Gyermekjogi főképviselő, Európai Bizottság
Az EU Gyermekjogi Stratégiájának főbb elemei és
megvalósításának kihívásai

 


10:00 – 10:20 DR. ALLY DUNHILL

Gyermekjogi vezető, Eurochild
Az Európai Gyermekgarancia program és kihívásai

 

11:00 – 11:20 AZ UNICEF FIATAL NAGYKÖVETEI
Beszámoló az idei évi munkájukról

 

11:20 – 11:40 DR. LÁPOSSY ATTILA

Főtanácsadó, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
"Gyermekek és jogok járvány idején - az
ombudsmani jogvédelem tapasztalatainak
áttekintése

 


11:40 – 12:00 DR. KATONÁNÉ DR. PEHR ERIKA
egyetemi docens, PTE
A Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségének tagja
Az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezménye
magyar ratifikációjának 30. évfordulója -
visszatekintés és kihívások

 

12:40 – 14:00 "ELFELEJTETT GYEREKEK?"

A Koalíció Gyermekjólét Munkacsoportjának kerekasztal-beszélgetése

a szegénységben élő gyermekek helyzetéről
Résztvevők:
- Bódis Kriszta, Van Helyed Alapítvány
- Kende Ágnes,Rosa Parks Alapítvány
- Gábos András, TÁRKI
A beszélgetést vezeti: Horgas Péter, Főnix Mozgalom

 

14:00 – 14:45 AZ ALTERNATÍV GONDOSKODÁS KIHÍVÁSAI

A Koalíció Alternatív gondoskodásban élő gyermekek Munkacsoportjának

kerekasztal-beszélgetése
Résztvevők:
- Herczog Mária, CSAGYI
- dr. Katonáné dr. Pehr Erika, PTE
- Darvas Ágnes, GYERE
- Békés Zoltán, gyermekvédelmi szakértő
- Oláh Lili, SOS Gyermekfalvak
- B. Aczél Anna, pszichológus
Moderátor: Rácz Andrea, tanszékvezető, ELTE TÁTK, a munkacsoport koordinátora

 

A konferencia teljes programja, és a csatlakozáshoz szükséges link ide kattintva érhető el.

 

A program facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/1596906223975982