Cikkajánló - Csinálj fekvőtámaszt, vagy ha nem, eltöröm a kezed! - A pedagógia program bukása

bullyDrug
A Népszabadság iskolai erőszakkal kapcsolatos cikkét ajánljuk továbbgondolásra."Hét kamasz ül a vádlottak padján a Székesfehérvári Városi Bíróságon. Nem akármilyen bűnlajstrom szerepel a nevük mellett: 22 rendbeli erőszakos cselekmény – rablás, zsarolás, garázdaság, kényszerítés. A bűnténysorozatnak 30 sértettje van. Egy évvel ezelőtt még valamennyien – az elkövetők és az áldozatok is – iskolatársak voltak: a fehérvári Szent István Szakképző Iskolába jártak."

A nyomozás során hét diákot előzetes letartóztatásba helyeztek (közülük hárman ma már szabadlábon védekezhetnek), a rettegéstől megszabaduló osztálytársak pedig szép lassan megnyíltak a rendőröknek: sorra elmesélték, milyen megaláztatásokat kellett elviselniük az előző hónapokban. A félelem azonban olyan mélyen beléjük ivódott, hogy a nemrég kezdődött büntetőperben nem mertek a támadóik szemébe nézni, ezért a sértettek meghallgatására zárt tárgyaláson került sor. A vádirat alapján G. Boda Orsolya bírósági szóvivő segített rekonstruálni a történteket. E szerint 2010 szeptembere és decembere között az akkor 16–17 éves vádlottak minden esetben csoportosan követték el a különböző bűncselekményeket. A leggyakrabban pénzt követeltek a diáktársaiktól, néha megelégedtek 200 forinttal, máskor 1500-2000 forintot csikartak ki tőlük. Nem vetették meg a márkás pólókat, cipőket, a mobiltelefonokat és a zenelejátszókat sem, a legértékesebb zsákmányuk pedig egy 37 ezer forintot érő arany nyaklánc volt. Ha valaki megpróbált ellenállni, veréssel fenyegették meg, ha ezzel sem értek célt, akkor valóban jött a testi fenyítés. Az elkövetők egyetlen áldozatuknak sem okoztak nyolc napon túl gyógyuló sérülést, ám számos esetben ököllel arcon vagy gyomron ütötték, illetve megrugdosták azokat, akik nem engedelmeskedtek nekik.

Tovább a teljes írásra (nol.hu)

 

A témakör megértéséhez és továbbgondolásra ajánljuk:

- A Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület Szemtől szemben c. programját és gyermekbántalmazás felismerése c. képzését

- A bullying jelenség elkövetői és áldozati típusairól

- Módszertani segédlet tanárok részére angolul