A kutatás azért készült, hogy jobban megérthessük, mit jelent szegénynek lenni Milton Keynes-ben, ahol a gyermekek 20 százaléka szegénységben él. A tanulmány akkor készült el, amikor a kormányzati politika a gyermekszegénység csökkentéséről alapvető változásokon ment keresztül, ami nyugtalanságot okozott több, a szektorban dolgozó karitatív szervezet életében. Ebből következik, hogy az Institute for Fiscal Studies az adó és segélyezési rendszer kormányzati változtatásait kedvezőtlenül értékelte, hiszen megállapította, hogy a mélyszegénységben élő gyermekek száma 2015-ig 500.000-re emelkedik,. Eisenstadt az elmúlt pár hónapban a Milton Keynes-i deprivált területeken élő szülőkkel beszélt, azokról a kulcsfontosságú okokról, amiért a családok szegénységi csapdában ragadtak. Találkozott továbbá tanárokkal, önkéntesekkel, szociális munkásokkal, egészségügyi dolgozókkal és a városi közgyűlés tisztviselőivel is. Bár fizetést nem kap a városi közgyűlés gyermekszegénységgel foglalkozó bizottságának vezetéséért, részt akart venni a tanulmány elkészítésében, hogy átlássa, milyen, a szegénység mértékét csökkentő gyakorlati intézkedéseket vezethetnének be városában. Eisenstadt nyomon követi a koalíciós városvezetés gyermekszegénységet csökkentő kezdeményezéseit, és kritizálja azt az irányvonalat, mely szerint a helyes nevelés támogatása volna a gyermekszegénység megoldása. Annak ellenére, hogy eddigi pályafutása során elkötelezett volt amellett, hogy a szülői tanfolyamok a legfontosabb elemei a Biztos Kezdet programnak, már úgy véli, túl radikális elmozdulás történt ebbe az irányba.
„Az igazat megvallva, inkább tennék ételt az asztalra. Amíg nem beszélünk arról, hogyan fogják kifizetni a számláikat, ez a fókuszpont tiszteletlen, hiszen azt sugallja, a szegény embereknek ezek a problémáik, és nem ismeri fel, hogy a szegény emberek legnagyobb baja éppen az, hogy nincs elég pénzük."- mondta Milton Keynes egy szegény részének Biztos Kezdet központjában, ahol szülőkkel beszélte át tapasztalataikat. „Igaz, hogy a szülők közti konfliktusok rosszat tesznek a gyermeknek, ezért a párkapcsolati támogatás biztosítása jó dolog. Igaz, hogy a későbbi végzettség egyik legerősebb befolyásoló tényezője az otthoni, tanulásra alkalmas környezet, ezért az otthoni környezet jobbá tétele jó dolog. A mód, ahogyan a szülő beszél a gyermekhez, mindez nagyon fontos... de egyik sem tesz kevésbé szegénnyé. Nem fizeti ki a gázszámlát."
Eisenstadt aggodalmát fejezte ki, hogy a segélyezési rendszer átalakítása növeli a szegénységi határ alatt élő családokban a feszültséget. „A változások többsége még nem következett be, de ez csak idő kérdése. Az élelmiszer-árak növekednek, a munkába állás lehetőségei egyre csökkennek. Az állami szféra megszorításai aránytalanul nagy mértékben érintették a nőket. Ha pedig aránytalanul érintik a nőket, aránytalanul érintik a gyerekeket is." Azzal érvelt, hogy a kormányzatoknak két megközelítési módja is lenne, hogy kiemelje a családokat a szegénységből. „Csökkenthetik a terheiket vagy javíthatnak képességeiken. A kormány nagyon elkötelezett ez utóbbiban, de elég gyengén teljesít a terhek csökkentése terén. A legjobb szándékkal is, az emberek akkor fognak a legtöbbet tanulni a szülői tanfolyamokon, ha kisebb lesz a nyomás rajtuk. Az előző kormányzat kiegyensúlyozottabban kezelte a két tényezőt. Ebben elmozdulás történt."
„Ami a jelenlegi kormányzati intézkedésekben nyugtalanít, hogy a szülői képességekre koncentrálnak, hogy olyan gyermekeket neveljenek fel, akik már nem lesznek szegények. Szerintem azonban az egyetlen módja annak, hogy valaki kiemelkedjen a szegénységből, ha állást szerez. Hasonlóan nagy hangsúlyt kellene fordítani a foglalkoztatásra is."
A kormány megrendelt és támogatott két tanulmányt is (mindkettőt Frank Field és Graham Allen, munkáspárti képviselők írták), melyek a helyes neveltetés fontosságát emelik ki. A kormányzat gyermekszegénység- stratégiája, melyet idén mutattak be, a munkába állás fontosságát, mint a szegénység megoldását hangsúlyozza, de emögött bőségesen marad hely a személyes felelősségnek és a jó nevelési gyakorlatnak is. A jövedelem mellett a stratégia a szegénység alapvető okaként kezeli „a körülményeket, melyek között a gyermek felnő", hozzátéve: „Ezért köteleztük el magunkat az erős családok támogatása mellett. Azt is tudjuk, hogy a hatékony nevelés kritikus abban, hogy a gyermekek megnyíljanak a világnak." „Természetesen úgy gondolom, ezek a szolgáltatások fontosak. Egész életemet azzal töltöttem, hogy fejlesszem ezeket, de önmagukban nem elegendőek"- magyarázza Eisenstadt. Aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy burkoltan ez a szemléletmód azt is jelenti, csak a szegény családok küzdenek a nem megfelelő nevelés problémájával.
„Ez nem azt jelenti, hogy a rossz anyagi körülmények között élőknek nincsenek ilyen problémái. Nem egyedi az, hogy a pénzhiányhoz családi feszültség vagy a család felbomlása társul. Sokkal nehezebb együtt maradni, ha nincs pénz."- teszi hozzá. A Pepper Hill School Biztos Kezdet Központjában Eisenstadt a szülőkkel beszélget mindenféle aggodalmaikról. Egyszer csak ezt kérdezi: „Az egyik dolog amiről a kormány beszél a szülői tanfolyamok, de még mindig úgy gondolom: az egész a pénzről szól. Hogy állunk a pénzzel?" Keserű nevetés hallatszik, mire elkezdik a szülők részletezni problémáikat: nem tudnak a gyermekfelügyeletért fizetni, bár akkor visszamehetnének dolgozni; egy anya elmeséli, hogy amikor a segélyek késtek, kénytelen volt a legolcsóbb kenyéren élni hetekig; mások a végrehajtó érkezéséről beszélnek, akik azért érkeztek, hogy beszedjék az adóhátralékaikat – a félelemről, hogy egyre késnek a törlesztő részletekkel, és elviszik mindenüket. Mindannyian abban reménykednek, hogy vissza tudnak térni a munka világába, több pénzt tudnak majd keresni családjuknak, és így gyermekeik példaképei lehetnek.
Növekvő egyetértés tapasztalható a kormányzati intézkedések ellenzői között. Tim Nichols, a Child Poverty Action Group (CPAG) szóvivője szerint „A kormányzat azt mondja, elkötelezett marad a Child Poverty Act célkitűzéseihez, de a hangsúly eltolódott; a koalíció elmozdult egy olyan narratíva felé, ahol az életben a későbbi lehetőségek, kilátások inkább a szülői magatartástól függenek." - a prioritásokat nehezebb számszerűsíteni. A CPAG állásfoglalása szerint ahhoz, hogy egy stratégia működőképes legyen, befogadónak kell lennie: „a befektetés a gyermekes családok segélyezésébe, adóik hitelezésébe, a segítség a gyermekfelügyelet megoldásában, amíg dolgoznak a szülők, és egyáltalán, az álláskeresésben, már segíthet egy család felemelkedésében."
Amint egy anya a Milton Keynes-e Biztos Kezdet programból mondta Eisenstadt-nak: „A szülői tanfolyamok tényleg jók, de ha segíteni akarnak abban, hogy gyerekeink ne segélyeken nőjenek fel, akkor segíteniük kell nekünk munkát találni." Egy másik anya szerint: „Saját környezeted terméke vagy. Ha gyerekeink úgy nőnek fel, hogy azt látják, nem dolgozunk, felnőttként ők sem akarnak majd dolgozni."
Elhibázott célok
Egy gyermek akkor él relatív szegénységben, ha a háztartásban, ahol él, a jövedelem a brit medián 60 százaléka alatt van (miután a lakhatási költségeket kifizették). Az Institute for Fiscal Studies, az államháztartási intézet arra figyelmeztet, hogy az abszolút és relatív gyermekszegénység előreláthatóan 2020-21-re 23% ill. 24% lesz. Ezeket kell összevetni a 2010-es Child Poverty Act 5%-os, ill. 10%-os célkitűzésével. A gyermekszegénység 1998 és 2009 között majdnem negyedével csökkent, 2009-10-ben, amikor is a legutóbbi adatok elérhetők, a relatív szegénység határa 165 font hetente, egy egyedülálló, gyermektelen felnőttnek, 215 font egy egyedülálló, egygyermekes szülőnek, vagy 297 font egy egygyermekes párnak.
Eredeti cikk: http://www.guardian.co.uk/society/2011/nov/22/child-poverty-commission-milton-keynes
Írta: Amelia Gentleman, 2011 nov. 22.
Fordította: Schneider Kata