Cikkajánló - Védőnők: állás van, jelentkező nincs

public-nurse

A megye védőnői körzeteinek negyedében tavaly helyettesítéssel tudták csak biztosítani az ellátást a szolgálatokat működtető önkormányzatok. Egyre kevésbé vonzó a védőnői hivatás. - írja a Heves megyei hírlap.

 

Viziné Kovács Klára megyei vezető védőnő az ellátási forma helyi helyzetét boncolgatva elmondta: éppen oda nehéz szakembert találni, ahol a legnagyobb létszámban élnek hátrányos helyzetű családok. Megyénkben ez a füzesabonyi és a hevesi kistérség.

 

A megyében 174 védőnői állás van az önkormányzatok által biztosított egészségügyi alapellátásban, ebből a 142 területi védőnői hely, 32-en pedig főállású iskola-védőnőként dolgoznak jellemzően a városokban. A területi védőnők feladata a várandósok, a 6 év alatti korosztály és az oktatási intézménybe nem járó 7-18 éves gyerekek ellátása, kisebb településeken pedig az iskolásoké is.

 

Ezek közül az állások közül 19 betöltetlen, ezen felül pedig további 18 körzetben tartós helyettesítéssel dolgoznak a védőnők. Összesen tehát a körzetek 26,1 százalékában, 37 helyen kell helyettesíteni.

A legrosszabb a helyzet a füzesabonyi, hevesi kistérségben, ahol a területi védőnői állások 35,1 százalékát kellett helyettesítéssel ellátni 2011-ben.

 

Üres állás van Erdőtelken, Kiskörén, Kömlőn, Tarnazsadányban, Mezőtárkányban, továbbá Aldebrő és Tófalu, valamint Mezőszemere és Egerfarmos összevont körzeteiben. Ezek jellemzően nagy gondozotti létszámú körzetek, ahol számottevő a hátrányos helyzetben élő családok, gyermekek száma.

Ebben a térségben egyébként sokszor a háziorvos is hiányzik. Információink szerint ilyen Erdőtelek két körzete, Aldebrő és Egerfarmos is. Valamivel jobb a helyzet az egri, bélapátfalvai, pétervásárai kistérségben. Ezekről a többségében hegyekben megbúvó kistelepülésekről nyolc védőnő hiányzik. A kevés gondozott miatt itt részmunkaidőben is ellátható a védőnői szolgálat.

 

Ennél sokkal jobb a helyzet a hatvani és a gyöngyösi kistérségben: ott négy üres állásból kettőt belső helyettesítéssel látnak el, kettőt pedig főállású helyettesként nyugdíjas vagy pályakezdő védőnők beállításával.

 

Tovább a teljes cikkre