A szegények tanítása több mint tömegek oktatása, mondja Shukla Bose. A saját újító Parikrma Emberiesség Alapítványának történetét meséli el, amely reményt ad az indiai nyomornegyedeknek azzal, hogy eltekint az elrettentő statisztikától, és arra összpontosít, hogy minden egyes gyermekkel egyéniségként bánjanak.Az első iskolánkat egy háztetőn kezdtük, ami a nyomornegyeden belüli épületen volt, a második emeleten, csak a második emeleten a nyomornegyeden belül. És annak a háztetőnek nem volt mennyezete, csupán félig, bádoglemezből. Az volt az első iskolánk. 165 gyerek. Az indiai tanítási év júniusban kezdődik. Szóval, júniusban elég sokszor esik, mindannyian összezsúfolódtunk a bádoglemez alatt, várva azt, hogy az eső elálljon. Istenem, milyen összekovácsoló feladat volt az! És mindannyiunk aki ott volt a tető alatt, még ma is itt együtt vagyunk. Azután jött a második iskola, a harmadik iskola, a negyedik iskola, és az ifjúsági főiskola. Hat év alatt mostmár négy iskolánk, egy ifjúsági főiskolánk és 1,100 gyerekünk van, akik 28 nyomornegyedből jönnek és négy árvaházból.