Programajánló - MindenGyerek konferencia

conferenceA célunk örök: szeretnénk, ha a gyerekekkel foglalkozó különböző szakmák művelőiként tájékozódhatnánk arról, hogy más szakmák gyakorlói milyen kérdésekkel szembesülnek, milyen innovációkkal válaszolnak, milyen eredményeket értek el gyerekekkel dolgozva. Különösen érdekesek a MindenGyereken azok az innovációk, melyek több szakma, szektor együttműködésével szolgálják a gyerekeket. Mint mindig, most is szakemberek, önkéntesek, hallgatók részvételére számítunk, de a korábbi létszámok töredékét, csak 200 barátját tudjuk fogadni a MindenGyereknek.

A korábbiakhoz képest gyökeres változás, hogy – bár továbbra is nagyon értékes közjószágnak gondoljuk a gyerekekkel való foglalkozásra vonatkozó legfrissebb innovációk teremtette tudások megosztását, amiért az alkotóknak ellenszolgáltatásban kell részesülniük – a 2012-es MindenGyereken a szellemi javak cseréjének a pénz nem lesz közvetítője: senkinek nem fogunk tudni fizetni a munkájáért. A közvetlen civil csere eszközével fogjuk egyesíteni az erőket, amik létrehozzák a MindenGyereket: azok részesülhetnek a szellemi javakból, akik cserébe szellemi javakat kínálnak, vagy a konferencia létrehozásában vállalnak feladatot.

 

A MindenGyerek formája nem csak kisebb lesz, de részben más is:
- alapvetőnek gondoljuk, hogy a MindenGyereken soha nem különültek el az előadói és a befogadói szerepek: nem csak előadni, de másokat meghallgatni, diskurálni várjuk most is aMindenGyerek barátait,
- két napig fog tartani, október 4-én és 5-én, Budapesten,
- a szokásos másfél órás interaktív műhelyekből párhuzamosan 3 lesz, egyenként legfeljebb 35 részvevővel, összesen 8 idősávban,
- száz részvevő számára előadásokat fogunk kínálni,
- az előadások azért is kapnak ekkora súlyt, mert külföldi kollégákat is vendégül fogunk látni – így kitekintést kapunk majd arra, mik a legújabb fejlemények a 0-6 éves gyerekeikkel és családjaikkal való foglalkozásban Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban.

 

Ezek alapján felkérjük azokat, akik úgy gondolják, az utóbbi három évben olyan innovációt valósítottak meg, mely alkalmas arra, hogy gyerekekkel foglalkozó más szakembereket követésre, együttműködésre, továbbgondolásra, saját innovációra ösztönözzön, hogy vállaljanak szereplést a MindenGyerek 2012 Konferencián:
- 24 műhelyt fogunk tudni kiválasztani, melyek 90 perc hosszúak, és csak különösen indokolt esetben szólnak 35-nél kevesebb részvevőnek,
- 20 perces előadásokkal is lehet szerepelni, melyek a gyerekekkel foglalkozó bármely tevékenységet gyakorló száz hallgató számára érdekfeszítőek.

 

Nem diagnózisok bemutatásának akarunk teret adni, hanem innovációk ösztönző tapasztalatait szeretnénk megosztani, akkor is, ha az okos szakmai programmal dolgozók Muszáj Herkulesek, ha támogatás helyett küzdelem az osztályrészük.
Nem kívánjuk ennél jobban szűkíteni a lehetséges témákat, hiszen nem tudhatjuk, a különböző szakmák egyes műhelyeiben milyen munka folyik, még a kielégítendő szükségletekről is egészen más képet alkothatnak különböző szakmák, szakemberek csoportjai. Azokat a témákat, melyekre az előző konferenciákon tematikus sávokat szenteltük, illetve amely témákban kurátorok bevonásával dolgoztunk 2011-ben, most is fontosnak gondoljuk, de azokat az ajánlatokat fogjuk választani, melyek a gyerekekkel foglalkozók legszélesebb körei – tehát nem csak egy szakma – számára inspirálóak lehetnek. Az elfogadott előadásokat természetesen ez alkalommal is tematikus láncokba fűzzük, és az egész programot igyekszünk úgy megszerkeszteni, hogy rokon témájú, célközönségű előadásokat és műhelyeket ne kínáljunk egy időben.

 

Amit a közreműködésért kínálni tudunk:
- az előadóknak illetve a műhelyfoglalkozások – legfeljebb kettő – vezetőjének részvételi lehetőséget a két nap minden programján, továbbá
- az előadóknak egy további személy számára biztosítunk részvételi lehetőséget, amivel saját döntésük szerint szabadon meghívhatnak bárkit,
- hasonlóképpen a műhelyvezetőknek is meghívási lehetőséget biztosítunk, úgy, hogy műhelyenként a műhelyvezetők és a meghívottak együttes száma legfeljebb négy lehet.

A közreműködők és meghívottjaik mellett a következő módokon lehet részt venni aMindenGyerek 2012 Konferencián:
- közreműködést vállalva az előkészítésben és megvalósításban: előzetes szervezőkre, regisztrációsokra, berendezőkre, lebonyolítást segítőkre, technika-kezelőkre, tolmácsokra biztosan szükség lesz, de kreatív egyéni ajánlatok előtt is nyitottak vagyunk – az elfogadás jogát fenntartva,
- a MindenGyerek akkreditált továbbképzési program gyermekjóléti-szociális, közművelődés szakemberek és pedagógusok számára. Akik nem csak a gondolatokból, de a továbbképzési pontokból is részesülni kívánnak, azoktól részvételi díj fizetését fogjuk kérni, amit első sorban a vidékről érkező közreműködők útiköltségére fordítunk, másodsorban pedig alapítványunk ráfordítása mértékét fogja csökkenteni. 
Csak „jegyvásárlóként” csak azokra a helyekre fogadunk részvevőket, melyeket a közreműködők és meghívottjaik nem töltenek fel!

 

Kérjük, hogy aki a fentiekben leírt feltételek mellett előadással vagy műhelyekkel közre kívánnak működni, augusztus 21-ig küldjenek a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát." target="_blank">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre
- 10 soros leírást a javasolt műhelyről illetve előadásról,
- adják meg a javasolt minden közreműködő nevét, emailcímét és telefonszámát,
- amennyiben korábban nem működtek még közre MindenGyerek Konferencián, úgy csatolják referenciáikat: szakmai önéletrajzot, ajánlólevelet, szervezet program honlap címét… bármit, amit alkalmasnak látnak. A javasolt műhelyek tervezett vezetői egyikéről – nem feltétlenül mindegyikéről – várunk referenciát.

Mi is nyaralunk, így csak augusztus 21-e után fogunk reagálni az ajánlatokra.

Jó nyarat kívánunk a MindenGyerek barátainak!

Budapest, 2012. augusztus 10. 

A szervezőstáb nevében: 
Tóbiás László
a MIndenGyerek igazgatója