Önkéntes orvosok Erdélyben

orvosokhatarokNemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvoscsoportja évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.

2012-ben a szervezet önkéntesei több mint 10 000 vizsgálatot végeztek, illetve az NGYSZ által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot a szervezet magyarországi gyermek-neurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a Gyermekmentő mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly közel 4300, Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg.

 

A székelyföldi szűrések során a fogorvosok tavaly tapasztaltak először fejlődést és látható eredményt, ami a több éve tartó – évente kétszeri – szűrésnek és kezelésnek is köszönhető.  Ez azt támasztja alá,  hogy milyen fontos a felvilágosítás, a megelőzés és a helyes fogápolásra történő játékos figyelemfelkeltés.

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik az egy hetes körúthoz. A mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak.

 

Az orvoscsoport látogatásával egy időben idén is sor kerül a hagyományos erdélyi gyermek és ifjúsági focikupára Csíkszentdomokoson, melyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke,Buzánszky Jenő vezet. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a Szolgálat vendégül látja a Fővárosi Önkormányzattal közösen szervezett idei budapesti Városligeti Gyermeknapon, május 25-26-án.

 

Fotó: Fáth Péter, Gordon Eszter, Kende Luca