ERSTE Társadalmi Integrációs Díj: 33 magyar szervezet a döntőben

ersteAz ERSTE Alapítvány 2012 szeptemberében negyedik alkalommal hirdette meg a Társadalmi Integrációs Díjat. Az idén első alkalommal a közép-és délkelet európai régió mellett osztrák szervezetek is jelentkezhettek a díjra. A pályázatok beadására tíz hete volt a szervezeteknek, a felhívásra összesen 1988 pályázat érkezett. A magyar pályázatok száma rendkívül magas volt az idei évben, az összes pályázat egynegyede, 501 pályázat érkezett Magyarországról.

A díjra olyan non-profit szervezetek jelentkezhettek, melyek sikeresen küzdenek valamely hátrányos csoport társadalmi integrációjáért. Magyarországon idén második alkalommal hirdették meg az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díját. 2011-ben 20 magyarországi szervezet került a döntőbe, melyből 5 magyar szervezetet díjazott a zsűri. Idén rekordszámú, 501 magyar pályázat érkezett, melyből 33 non-profit szervezet már biztosan döntős.

 

Idén is meglehetősen nehéz dolga volt a bíráló bizottságnak, hiszen rengeteg színvonalas és értékes projekt közül kellett kiválasztaniuk azt a 33 magyar szervezetet, mely végül a döntőbe jutott. A társadalmi integráció rendkívül sokféle irányú és tartalmú lehet, ezt bizonyítja a pályázatok differenciáltsága is.

 

A döntőbe került magyar projektek fontos és aktuális témákat érintenek. Fiatalok és gyermekek oktatása és védelme(KÁVA, Ágacska Alapítvány, GYERE Gyerekesély, Szputnyik, Szemem Fénye, Mosoly Alapítvány) a szegénység (Igazgyöngy Alapítvány, Habitat for Humanity Magyarország, Reflekt Stúdió, WWF Magyarország Alapítvány) az etnikai kisebbségek(Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége, Autonómia Alapítvány, Társaság a Szabadságjogokért, BAGázs Közhasznú Egyesület) a másság és elfogadás (CivilFilm Környezet-Természet-és Fogyasztóvédelmi Egyesület, Északi Támpont Egyesület, Közösségi Szociális Szövetkezet) a függőség (Kék Pont Alapítvány,Józan Babák Egyesület) afogyatékosság (Down Alapítvány, Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, Fogd a Kezem Alapítvány,Kilencven Decibel), hajléktalanság (Informált Közösségekért Esélyegyenlőségi Alapítvány, Menhely Alapítvány), börtönviseltek (Feldmár Intézet, Nyitott Kapuk Egyesület, Váltó-sáv Alapítvány) a szexuális másság (Labrisz, Szimpozion Egyesület, Friss Gondolat) vagy a menekültek (Magyar Helsinki Bizottság) témaköre egyaránt szerepel a döntőbe került magyar pályázatok között.


A 33 közép-és délkelet európai győztes szervezet között 610 000 EUR összértékű pénzjutalmat oszt szét az ERSTE Alapítvány. Az idei Társadalmi Integrációs Díj átadója június 27-én Bécsben lesz. Itt hirdetik ki a 33 győztes projektet A díjazott szervezetek 2 évre szóló médiatámogatást kapnak a helyi PR ügynökségektől, valamint minden döntős szervezet felvételt nyer az ERSTE Alapítvány NGO Akadémiájára is.

 

További információért látogasson el a honlapra: www.socialintegration.org