Önkéntes munka fiatal elkövetőkkel Olaszországban – Tanulságok



Október elején Palermoban (Szicíliában) 12 Európai Uniós tagállamból 17 szervezet gyűlt össze annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a gyerekeket a kortárscsoportban ért zaklatás, piszkálás, bántalmazás (angolul a „bullying”) egyre terjedő jelenségére. A konferencia egyik legfőbb tanulsága, hogy nemzetközi szinten is össze kell fognunk annak érdekében, hogy a gyerekek és gyerekek közötti mindennapos erőszak terjedése megtorpanjon.
Egy másik konferencia keretében munkatársainknak lehetősége nyílt megismerkedni olaszországi jó gyakorlatokkal, amelyek a nem súlyos bűncselekményt elkövető gyerekeket segítik a további helyes fejlődésben. Most ezeket mutatjuk be.

Kitekintés – Az olasz rendszer rövid bemutatása

Az olasz Fiatalkorúak Igazságügyi Minisztériumának külön szakosztálya irányítja és felügyeli a gyermek és fiatalkorú bűnelkövetők országos ellátórendszerét, Rómából. Regionális szinten további 14 Fiatalkorúak Igazságszolgáltatási Központja működik az országban, közvetlenül a Minisztérium irányítása alatt.

Különálló büntetőjogi törvény tartalmazza a jogszabályi keretet és a fiatalkorúak ügyében eljáró, saját bíróságok működnek az országban. A fiatalkorúak törvényszéke nem csak büntetőjogi ügyekben illetékes, hanem a gyermekvédelmi esetek is hozzájuk tartoznak, tehát dönthetnek örökbefogadásról, helyettesítő (szak) ellátásba történő elhelyezésről és közigazgatási intézkedésekről is hozhatnak döntést.

Helyi szinten, az illetékes Fiatalkorúak Igazságszolgáltatási Központja koordinációja alatt, népességszámhoz kötve, eltérő számú gyermekjóléti szolgálatok nyújtanak szolgáltatásokat a törvénnyel összeütközésbe került gyerekeknek. Itt speciálisan képzett szociális munkások végzik az esetkezelést, amely során a gyerekkel és szüleikkel is foglalkoznak. A gyermekjóléti szolgálatok nem büntetik a bíróság által hozzájuk irányított normaszegő fiatalokat, hanem változatos és vonzó rehabilitációs lehetőségeket kínálnak nekik. A cél az új bűnelkövetés megelőzése, a társadalmi befogadás erősítése. A büntethetőségi korhatár súlyos bűncselekmény elkövetése esetén 14 év.

Az olasz ellátórendszer szektorsemleges és decentralizált. Ez a szociálpolitikai modell olykor eltérő minőségű és nehezen ellenőrizhető szolgáltatásokat hozhat létre, azonban egyúttal lehetővé teszi helyi szinten az igényekre érzékenyen reagáló, hatékony szolgáltatási rendszer kialakulását, illetve biztosítja a sokszínű segítséghez történő hozzáférés lehetőségét a közösség számára.

Palermoban, a dél-olasz sziget, Szicília fővárosában az elmúlt években kiépült a megfelelő ellátórendszer a bajba került gyerekek megsegítésére. A 14 évesnél idősebb fiatalok, akik bűntényt, vagy szabálysértést követtek el társaik ellen először bíróság elé állnak, majd a meghallgatás után szociális munkások, pszichológusok bevonásával határozatot kapnak (általában) a próbaidő elrendeléséről, ami a gyakorlatban az együttműködést jelenti a helyi gyermekjóléti szolgálattal. Ekkor egyéni gondozási terv alapján lépésről lépésre építkező modell mellett helyreállító igazságszolgáltatási, vagy oktatási, szocializációs programokban vehetnek részt a gyerekek.

A programok, amelyek közül választhatnak a fiatalok az iskola, az oktatás, a munka, a készségfejlesztés, a mediáció, az önkéntes munka, a sport, a kultúra, a szabadidős tevékenységek széles választékát vonultatja fel, amelyeket vagy állami, vagy civil, vagy egyházi szervezetek kínálnak nekik a gyermekjóléti szolgálaton kereszetül, de az sem rikta, hogy egy-egy programot közösen működtetnek a különböző szervezetek.

A cél nem a büntetés, hanem a fejlesztés, a normaszegő fiatalok bevonása a helyi közösségbe, illetve az általuk okozott kár helyrehozatala, és ez jól látszik a programokon is, amelyekhez csatlakozhatnak a próbaidőn lévők.

Az Informa Giovani nevű szervezet például nemzetközi önkéntesek bevonásával táborokat szervez Olaszországban és külföldön a törvénnyel összeütközésbe került gyerekeknek. A két hetes tábort megelőzi egy angol tafolyam, ahol a fiatalok sokszor életükben először hallanak angol szót és általában elsőre nem is motiváltak az elsajátításában. A tábor után azonban lehetőség nyílik folytatni a kurzust, addigra az élményeknek köszönhetően az érdeklődés a tapasztalatok szerint hirtelen megugrik. A világ kinyílik azok előtt a gyerekek előtt, akik előtte még a kerületüket sem hagyták el és a másságot, a más kultúrát, vagy véleményt sokszor félelemmel és elutasítással, vagy akár agresszióval kezelték.
Az elkövetővé vált gyerekek a táborban készségfejlesztő játékokat játszanak és jóvétételi munkát végeznek nemzetközi társaikkal együtt. A jóvátételi munka fajtájta függ a csoport összetételétől és a helyi közösség aktuális problémáitól, a hulladékgyűjtés, az iskola renoválás, a kertépítés, a takarmányozás tartozik bele általában. A munka, a rendszer, a napi rutin, a közösség pozitív visszajelzése a fitalok felé, illetve a kultúrák közötti személyes kapcsolatok elgondolgodtatják a fiatalokat saját életrükről és szerepükről a világban. A fejlesztő gyakorlatok új képességekkel, készségekkel és tudással ruházzák fel őket. A tábor végére nem lehet megmondani, hogy melyik fiatal érkezett büntetésből és ki jött önként.
A program a tábor után is kínál lehetőségeket, a nyelvtanulás mellett a későbbi táborok szervezésébe is be lehet kapcsolódni, később másokat táboroztatni, mint csoportvezető, akárotthon, akár külföldön.
Utánkövetéses vizsgálatuk azt mutatja, hogy a jóvátételi táboroztatás hatékony módszer a kallódó fiatalok visszaintegrálására a társadalomba, noha természetesen nem mindenki érti meg, éri el a program célját.

Az olasz normaszegő fiatalok szerencsések, mert ha nem szeretnének táborokban dolgozni a próbaidejük alatt rengeteg más izgalmas programot is választhatnak. Ilyen például a helyi gyermekjóléti és helyi művészek által létrehozott cirkusz. A bekapcsolódó fiatalok betekintést nyernek a cirkusz világába, elsajátítanak trükköket, dráma pedagógia módszerekkel feldolgozzák múltjukat, tévedéseiket. Majd közösen készítenek egy előadást, amit később a cirkuszon kívül a fiatalok saját iskolájában és közösségeiben is lehetőség van megnézni. A gyerekek általában nagyon büszkék, hogy résztvehettek ebben a programban.

Aki se dolgozni, se előadni nem szeretne az bekapcsolódhat gyakornoki programokba is. Ezeknek különlegessége, hogy ténylegesen a munka világába történő belépést segítik elő, hiszen for-profit cégek fogadnak 1-1 bűnelkövető fiatalt fél évre és tanítják meg neki a munkához szükséges alapokat. Nem ritka hogy utána a munkáltató kapcsolatban marad a fiatallal és a későbbiekben foglalkoztatja majd őt. Továbbá a rendszeres búvárkodásba, barlangászásba való bekapcsolódásra és még sok mindenre van lehetősége a próbaidejüket töltő fiataloknak Palermoban. A tevékenységek szerteágazóak, de ami közös bennük, hogy élmény alapú, észrevétlen tanulást kínálnak a fiataloknak, miközben kapcsolatot alakítanak ki közöttük és tágabb közösség, szomszédság között, ezáltal terelik el a fiatalokat a bűnőző életmódtól.


Cikkünk a „19 akciónap a gyermekek és fiatalok elleni erőszak megelőzéséért" c. kampány részeként jelent meg. Egyesületünk a Women's World Summit Alapítvány nemzetközi mozgalmához csatlakozva november 1-19. között minden nap a megadott nemzetközi tematika mentén dolgoz fel, főként hazai vonatkozású anyagokat.