Programajánló: BuDoKu


2014. május 6-11. között rendezik meg a Budapesti Dokumentumfilm Fesztivált, ahol a vetítések mellett koncertekkel és diákprogramokkal is várják az érdeklődőket, a programok helyszíne a  Művész Mozi és Toldi Mozi.


A fesztivál programjában számos magyar és külföldi film foglalkozik a gyerekek és a fiatalok helyzetével és dolgozza fel az ő történeteiket, itt ezekből válogattunk. A szervezők emellett a fiatalokra is gondoltak: a diák vetítés keretében a meghirdetett előadásokra középiskolás csoportok jelentkezését várják április 29-ig. A filmek után az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatói segítenek értelmezni a látottakat, a szervezett csoportoknak a diákmozi ingyenes.


A 791.nap 

Meggyes Krisztina alkotása a fiatalkorúak börtönéből való szabadulás előtti utolsó napról, a börtön világáról és a szabadulás átmeneti állapotáról szól.


A hit, ami összeköt / Faith Connections 

A Kumbh Mela hindu zarándoklaton a film rendezője, Pan Nalin izgalmas emberekkel találkozott:   egy otthonról elszökött fiúval, egy anyával, aki elszántan keresi elveszett fiát a tömegben, egy jógival, aki egy elhagyott fiút nevel. „Őket mind összeköti a földi dolgokhoz való ragaszkodás ellen forduló hitük.”


Életrevalók
„14 értelmileg sérült fiatal négy hónapon át két csoportban különböző hétköznapi élethelyzeteket oldott meg teljesen önállóan: vásárlások, szolgáltatások igénybevétele, utazás. Az akciókat forgatócsoport kísérte.”


A boldogság / Happiness 

A francia- finn dokumentumfilm Bhután nyitását mutatja be egy nyolcéves fiú történetén keresztül, aki a nagyvárosba indul bácsikájával televíziót vásárolni. Nehéz választás előtt áll: maradjon tanulni a buddhista kolostorban vagy járjon inkább majd a városi iskolába?


Vadon Projekt / Project Wild Thing 

„A Project Wild Thing (Vadon Projekt) azt tűzte ki célul, hogy minél több gyereket vezessen ki a szabadba és újra összekapcsolja őket a természettel.” A film diák vetítés keretében is megtekinthető.


Az esőerdő dala / Song from the Forest 

Samedi-nek, a közép-afrikai őserdő 13 éves lakójának édesapja amerikai. A férfival nagy útra indulnak, hogy megmutassa neki a dzsungelt, ahonnan ő származik: New York-ot.


Az apa / The Father 

A film nyomán újraértelmeződik a szerető családról alkotott korábbi képünk. 10 gyerek, 2 unoka, egy újszülött fiú és a családfő, a 71 éves Vidas Zenonas Antonovas, aki bekerült a Szovjetunió legérdekesebb bűnözőiről szóló könyvbe.


Ikrek / Twin Sisters 

A kínai ikerlányok örökbefogadó szülőkre várnak. Az egyik kislányt Norvégiában, a másikat Amerikában nevelik fel, a kínai hatóságok pedig tagadják, hogy testvérek volnának. A film diák vetítés keretében is megtekinthető.


A bohóc és a gyermek / The Kid and the Clown
Angus egy bohóc a gyermekonkológián, ahol Tobias-t, a hatéves kisfiút is kezelik. A dán film kettejük történetét meséli el és harcukat a betegséggel. A film diák vetítés keretében is megtekinthető.



Bővebb információ: http://www.budoku.hu/

Kép a Song from the Forest c. filmből.