Az ombudsman a gyermekvédelmi törvény egységes értelmezéséért

papersA jogbiztonságot sérti, ha a gyermekével kapcsolatot tartó, különélő szülő nem tekinthet bele a kapcsolattartással összefüggő iratokba. Az ombudsman a jogszabály értelmezésének problémájára hívta fel a figyelmet.

Az alapvető jogok biztosához fordult panaszával egy különélő szülő, mert a gyermekjóléti szolgálat nem engedélyezte, hogy a kapcsolattartási ügyében keletkezett iratokba betekinthessen, azokról másolatot készíthessen.

 

Szabó Máté ombudsman azt állapította meg, hogy a gyámhatóságok és gyermekjóléti szolgálatok eltérően értelmezik a különélő szülő gyermekvédelmi törvényben szabályozott iratbetekintési jogát. A biztos felidézte az Alkotmánybíróság álláspontját is, amely szerint a különélő szülő felügyeleti jogának szünetelése csupán részleges, a különélés tényéből következik, de a gyermek testi fejlődési feltételeinek biztosítása, a róla való gondoskodás neki is kötelessége. A törvény a különélés alatt is biztosítja a szülők együttes döntését a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben. Az iratokhoz való hozzáféréssel kapcsolatban pedig annyi a korlátozás, hogy csak az érintett írásbeli hozzájárulásával lehet betekinteni a másik szülő különleges adatait tartalmazó iratba, kivéve, ha az a gyermek érdekében kezdeményezett eljárás megindításához elengedhetetlenül szükséges.

 

Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterétől kérte az egységes jogértelmezést elősegítő törvénymódosítást.

 

A jelentés a  http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201205911.rtf oldalon olvasható.

 

foto:sxc.hu