Van megoldás az iskolai megfélemlítésre!



Január elején héten két olyan eset is nagy nyilvánosságot kapott a sajtóban, amik azt jelzik, az iskolai erőszak hazánkban is komoly probléma. Pedig az iskolai megfélemlítés és erőszak megelőzhető és kezelhető: állítsuk meg a megfélemlítést!

„Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója pénteken azt a 14 éves fiút, aki szemeteszsákkal fojtogatta két diáktársát az egyik nyíregyházi általános iskolában” (origo.hu)


„A diákok szerint nyilvánosan ugyan nem bántották társai az öngyilkossággal próbálkozó 17 éves Krisztiánt, de azt is elmesélték, hogy egyszer az osztályterem előtt találták sírva, összeköpködött kabátban. Diáktársait elborzasztotta, hogy Krisztián levetette magát a harmadik emeletről az iskolában”(origo.hu
)



Egy nyírszőlősi 14 éves diák két fiatalabb (10 és 11 éves) társát egy általános iskola tornaöltözőjében nejlonzacskóval fojtogatta, mikor megtudta, hogy egyikük feljelentést tett, meg is rúgta. „A bűncselekményeket nem tagadta, azt mondta, hogy csak "hülyeségből" csinálta.” (origo.hu) A fiút azóta előzetes letartóztatásba helyezték, minősített emberölés bűntett kísérletével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Előzetes letartóztatását a bíróság határozata értelmében javítóintézetben tölti.

Előtte két nappal, január 7-én pedig egy székesfehérvári szakképző iskolában egy 17 éves fiú ugrott ki az iskola 3. emeleti folyosójáról az aulába, jelenleg kómában van, súlyos sérüléseket szenvedett. Diáktársai szerint az állandó zaklatás és csicskáztatás miatt akart öngyilkos lenni. "Korábban Krisztián egyszer beszámolt arról, hogy megütötték és leköpték, szavait igazolta összeköpködött kabátja. Azonban a fiú senkitől sem kért segítséget."


"A tragikus kimenetelű székesfehérvári események újabb példái a magyar oktatás intézményeket is sújtó iskolai megfélemlítésnek (angolul bullying), melynek kezelésére egyelőre nincsenek általánosan elfogadott technikák a magyar közoktatásban. Azonban Krisztián és más diákok esete is nyomatékosítja annak fontosságát, hogy az iskola, szülők és diáktársak együttesen próbálják megfékezni az iskolai- és a cyber (kiber) megfélemlítést. Magyarországon már erre adott a lehetőség, ugyanis a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány 2013 januárjában elkészítette Magyarország első és egyetlen szervezett megfélemlítés elleni programját, mely kutatásokat, intézményesített és eseti megoldásokat kínál a megfélemlítés felszámolása érdekében." (megfelemlites.blog.hu)
A megfelemlites.hu azért jött létre, hogy segítséget és hasznos információkat nyújtson. Az oldalon azon túl, hogy megtudhatjuk, mi is a megfélemlítés (bullying), hol és milyen formákban találkozhatunk ezzel, tippek és módszertani segítség is található pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak, intézményvezetőknek. Az oldalon lehetőség van névtelenül segítséget kérni! A szolok.euprin.org oldal pedig a gyerekeket, fiatalokat szólítja meg, kérhetnek segítséget, megírhatják történetüket.

Korábbi cikkünk az internetes zaklatásról itt olvasható.