Szegények patikája program

szegenyek patikajaMájus 14-én az ATV Start Plusz című műsorának vendége volt dr. Herczog Mária, aki a Gyermekétkeztetési Alapítvány Szegények patikája elnevezésű programja kapcsán fejtette ki véleményét a hátrányos helyzetben élő gyermekek és a kismamák megfelelő minőségű élelmiszerhez és gyógyszerhez való hozzáférésnek nehézségeiről, és az ebből fakadó problémákról.

 

A Szegények patikája program célja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetben élő kisgyermekek ingyenesen hozzájuthassanak azokhoz a gyógyszerekhez, amelyek nélkül egész életükre kiható egészségkárosodást szenvedhetnek.

 

Dr. Herczog Mária elmondta, a program nem csak a mélyszegénységben élőket érinti. A segítségre azoknak a családoknak is szüksége lehet, akik az élelmiszert még meg tudják venni, a gyógyszerek, vagy éppen gyógyászati segédeszközök kiváltására azonban már nincs pénzük. A minőségi táplálkozás, a tudatos életvitel lenne a legfontosabb a betegségek megelőzésében, ám ez a szegénységben élők számára rendkívül nehéz, sokszor elérhetetlen.

 

A teljes beszélgetést megnézheti itt: