A kulcsfontosságú 1000 nap

270110483 4873576602708843 3444594557334049288 nAz Amnesty International Magyarország SZKÓP című oktatási podcastjének januári vendége Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi és gyerekjogi szakértő volt. Wéber Dórával való beszélgetésünkben azt a témát járták körül, hogy mely az a korai időszak, amely alapvetően meghatározza a gyerekek későbbi fejlődését, boldogulását, gyakorlatilag az egész életét.

 A műsorban szó esett többek között a gyermekek gondozására-nevelésére való felkészülésről, a magyar kórházak többségében átélhető szülés- és születésélményről és annak hatásairól. Az adásból kiderül az is, hogy mire tanítjuk a gyerekeket, amikor az első pillanattól kezdve tiszteletben tartjuk az igényeiket, illetve hogy milyen hatása volt a különböző családtámogatási intézkedéseknek az elmúlt bő fél évszázad során, milyen hatásuk van ma:

 

„A várandósság időszakában, majd az első néhány életévben lezajló értelmi és érzelmi fejlődés olyan hatással van a gyerekek későbbi életére, lehetőségeire, amit nagyon nehéz megváltoztatni, akár pozitív, akár negatív irányba. Az elsődleges gondozó reakciói a csecsemő szükségleteire, az, hogy mennyit beszélnek hozzá és milyen arckifejezéssel fordulnak felé, milyen mennyiségű és minőségű ingereket kap, meghatározzák a gyerek olvasás, írás és beszédfejlődését, sőt, későbbi érzelmi életét is.

 

Megfelelő családtámogatási programok segíthetnek abban, hogy minél több gyerek első életévei alakulhassanak optimálisan, de a szakértő szerint az elmúlt évtizedek intézkedéseinek többsége nem ezt mozdította elő. Rengeteg változtatásra, bátor reformokra és elsősorban valódi szándékra lenne szükség ahhoz, hogy ebbe az irányba haladjunk. Az oktatás és az egészségügy területéhez hasonlóan a gyermekvédelemben is kívánatos volna például, hogy a finn példához hasonlóan hazánkban is tartós reformok induljanak el, amelyeket nem befolyásol, hogy éppen melyik párt kormányoz.”

 

A beszélgetés teljes egészében meghallgatható az Amnesty International Magyarország emberi jogi oktatási programjának weboldalán:

 

https://oktatas.amnesty.hu/hirek/meg-lehet-ugy-alapozni-egy-kisgyerek-fejlodeset-hogy-aztan-kesobb-is-nehez-elrontani?fbclid=IwAR2lmoZAPf6b2_ysbp1tTe4UZxyYep6PP3b4fOvXI0EfsPjrnR7SlDfAZ7E

 

Fotó: oktatas.amnesty.hu