Cikkajánló - A bántalmazott gyerekek DNS-e gyorsabban öregszik

childface

Genetikai állományukban évekkel idősebbek lehetnek kronológiai életkoruknál az erőszakot elszenvedett gyerekek - derült ki amerikai kutatók elemzéséből. Tízéves, korábban rendszeresen bántalmazott gyerekek DNS-ében olyan kopásokat és töréseket tapasztaltak a Duke Egyetem munkatársai, amelyek egyébként normális körülmények között az öregedéskor jelennek meg. - számol be a nepszava.hu.

"Ez az első eset, amikor megmutattuk, hogy a telomerek gyors ütemben rövidülhetnek egészen fiatal korban is, ha a gyerekek stresszt szenvednek el" - közölte Idan Shalev, az egyetem genomtudományi intézetének kutatója (http://genome.duke.edu).

Shalev és csoportja egy nagyszabású ikertanulmány adatait elemezte. Ebben 1100, ikreket nevelő brit család életét követték nyomon az 1990-es évektől kezdve, amikor az ikrek megszülettek. A genetikai elemzéseket olyan mintákon végezték, amelyeket a gyerekek ötéves, illetve tízéves kora körül vettek. Mivel az ikertanulmány részét képezték az anyákkal lefolytatott mélyinterjúk is, ezért a kutatók a családi erőszakra, fizikai és pszichológiai zaklatásra vonatkozó információkkal is rendelkeztek.

Az elemzés azt mutatta, hogy azoknál a gyerekeknél, akik többször is elszenvedtek erőszakot, jellemzően nagyobb volt a telomervesztés mértéke a többi gyerekhez képest. A megállapítások arra utalnak, hogy a halmozódó gyerekkori stressz a telomerekben megmutatkozó, felgyorsult biológiai öregedéshez, korábban megjelenő betegségekhez vezethet.

"A több milliárd dollár egy részét, amelyet az öregedéshez kapcsolódó betegségek, például a diabétesz, a szívbetegségek vagy a demencia gyógyítására fordítunk, jobban fektetnénk be, ha a gyerekeket védenénk vele az ártalmaktól" - vélekedett Terrie Moffitt, aki az eredeti ikertanulmány egyik vezetője volt.

Következő lépésként az immár fiatal felnőtté vált ikrek telomerjeinek jelenlegi hosszát szeretnék megmérni a Duke Egyetem munkatársai. A mostani eredményeket a Molecular Psychiatry című szakfolyóiratban ismertették részletesen.