Cikkajánló - Nevelőszülőket nevelnek

Írta:  Kun J.Viktória

beachGőzerővel és meglehetősen aggályosan toborozzák a nevelőszülőket. Az idő sürget, januártól ugyanis fokozatosan megszűnik a nevelőintézeti elhelyezés, csakhogy jelenleg feleannyi a „befogadó”, mint amennyire szükség lenne. - írja a Vasárnapi Hírek cikkében.

 

Bántalmazás, szexuális erőszak, gyermekprostitúció – folyamatos a gyerekkel történő rémtettek lajstroma ma már a médiában is. A gyermekvédelmi rendszer jelen formájában épp azt a védelmet nem képes megadni, amire hivatott. Arról nincs számadat, hogy a mennyire gyakori a nevelőszülőktől elszenvedett testi és lelki terror, miként arról sem, kit és mi motivál abban, hogy jelentkezzen erre a hivatásra. A legújabb törvénymódosítás szerint januártól folyamatosan minden 12 év alatti gyereket lehetőleg nevelőcsaládokhoz kell adni, 2014-től pedig egyetlen ilyen korú gyermek sem élhet intézetekben. Csakhogy még mindig nem tudni, pontosan hogyan oldja majd meg mindezt az állam.

 

„Az »ősidőkben«, 1997-ben volt 5200 nevelőszülő, ez a szám azóta 200-300 fővel nőtt, míg az ellátandó gyerekek száma megduplázódott, a jövő évig legalább 10 ezerre kellene ezt feltornázni, de nem tudni, hogyan?” – mondja dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF magyarországi vezetője. De nemcsak a létszámmal vannak komoly aggályok, gond van a képzésükkel, na meg az ellenőrzésükkel is.

 

„A rendszer nem képes már most sem kiszűrni azokat a családokat, ahol a pénzszerzés miatt veszik magukhoz a gyerekeket, ahogy szemet huny a fölött is, hogyha kihasználják, verik, lelkileg bántalmazzák a rájuk bízottakat. De ugyanúgy nincs a rendszer a speciális esetekre felkészülve, a sajátos nevelési igényű, a fogyatékos gyerekek ellátására, de nincsenek például roma szülők sem” – sorolja a gondokat a szakember, aki szerint az tény, hogy az intézeti elhelyezéssel komoly gondok vannak, nem alkalmas a gyerekek nevelésére, de igazán nem tudunk választ adni az oda be, illetve onnan kikerülők helyzetének megoldására.

 

„A nevelőszülők egy része kiöregedett, szemléletük megcsontosodott, hiányos a képzésük, nem fogadják el, nem támogatják a gyerekek találkozásait, kapcsolattartását a vér szerinti szüleikkel” – ilyen súlyos megállapításokat tett a családjukból kikerülő gyermekek ellátásáról az ombudsman is korábbi jelentésében. Szabó Máté szerint az államnak „világos, következetes, egymásra épülő feltételrendszert” kell előírnia azokkal szemben, akik nevelőszülőnek jelentkeznek, a jelenlegi szabályozás ellentmondásos és hiányos.

 

Tovább a teljes cikkre

foto:sxc.hu