Ilyen még nem volt!

Innovatív szociális és társadalmi projektek mutatkoztak be a  Szociális Innovációs Verseny záró eseményén Budapesten.

Az Európai Beruházási Bank EU-s célokat megvalósító, innovatív és ötletes kezdeményezéseket támogat három stratégiai programja keretében, amelyek: a tudás, a társadalom és a művészet/kultúra. A Szociális stratégiai program keretében a Szociális Innovációs Verseny (Social Innovation Tournament) az egyik legnagyobb projekt. A szervezők szerint azért van erre szükségesség napjainkban, mert az Unióban több mint 25 millióan munkanélküliek, minden 6. ember pedig szegénységgel veszélyeztetett.

Az első, 2012-es versenyt Haidegger Tamás nyerte a Hand-in-Scan csapattal (akik akkor egy új, a kézfertőtlenítést forradalmasító technológiát mutattak be), ezért október 17.-én hazánk volt a házigazdája a második verseny záró eseményének, amelyen a 24 országból jelentkező 224 program közül a legjobb 16 mutatkozott be. A kezdeményezésekben közös volt, hogy egyesítik a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet és az innovációt.

A győztesek között öt díjat osztottak ki: Általános kategória: 1. hely: 25.000 EUR, 2. hely: 10.000 EUR, speciális környezet kategória: 25.000 EUR és további két szervezet pedig mentorálási és coaching segítséget nyert az EBB-től. A 16 versenyzőnek szigorúan 8 percben kellett bemutatnia a projektjét és meggyőzni a zsűrit, hogy ők érdemlik meg leginkább a díjat. Ezután további 7 percben kérdésekre kellett válaszolniuk. A 16 projekt bemutatásának sorrendjét helyben sorsolták ki, az esélyegyenlőség jegyében.
A Eurochild képviseletében az eseményen Varga Éva Flóra, Egyesületünk kutatási asszisztense  vett részt.

Az összes résztvevő interaktív, figyelemfelkeltő és érdekes prezentációt tartott benevezett programjáról, és maguk a projektek is mind-mind újítóak és ötletesek voltak, a zsűri tagjainak, akik a tudományos, vagy az üzleti világból jöttek, nagyon nehéz volt választás.

A 16 legjobb közé jutott programokról röviden:

1. 1 Toit 2 Áges (Belgium) www.1toit2ages.be


2009-ben megalapított non-profit szervezet, akik a generációk közötti társadalmi szolidaritást szeretnék erősíteni, miközben a lakhatási problémákra is megoldást kínálnak. Lakással rendelkező nyugdíjasok és szobát kereső külföldi és belföldi diákok jelentkezhetnek hozzájuk. A szervezet összehozza őket egymással, majd ha megtörtént az összeköltözés, akkor utánköveti életüket. Az aktív együttélés a cél, mind a fiatalok, mind az idősek tanítanak valamit egymásnak formálisan is.

2. Bagua Mundi (Spanyolország) www.faecta.coop

Ötletük az ivóvíz tisztítása napenergiával. A dán csapat együttműködésben svájci és angol egyetemekkel, szakértői csoportokkal, feltalált egy 4 literes műanyag zsákot, a „bauga”-t, ami a napenergia felhasználásával képes megtísztítani a vizet, tehát olcsó, hozzáférhető és fenntartható. A feltalálók bíznak benne, hogy a „bauga” elterjed a világban és nem kell soha többé egy kisgyereknek sem meghalnia hasmenés következtében, ami napjainkban még a második leggyakoribb halálozási ok az 5 éven aluliak körében.

3. Bikway (Dánia) www.bikway.com

Koppenhágában a mindennapi forgalom 1/3-át a biciklisek teszik ki. Ismert, hogy a közlekedésnek ez a módja egészséges, környezetkímélő, olcsó és helytakarékos, ezért világszerte több város is szeretne létrehozni a koppenhágaihoz hasonló rendszert. A változásra azonban nincs sok idejük, a Bikway ezért kifejlesztett egy ún. „ideiglenes moduláris kerékpárutat”, amely bárhol könnyen felállítható és megmutatja a várostervezőknek, hogy milyen a logikus, használható és biztonságos bicikli út valójában.

4. The Yard (Egyesült Királyság)

A Yard a kultúrát és a társadalmi befogadást ötvözi. Napjainkban sajnos sem a kulturális események, sem a szociális juttattások, szolgáltatások nem hozzáférhetőek sokak számára. A létrehozott 6 „ajándék gazdaság” elnevezésű házban a művészek ingyen gyakorolhatnak, alkothatnak, cserébe a helyi gyerekeknek és családjaiknak tartanak pl. előadásokat, tréningeket, tánc órákat.

5. Neighbours (Hollandia) www.buuv.nu

A Neighbours egy online piactér, ahol a szociális segítés kereslete és a kínálata találhat egymásra, jó tettet adhatsz, vehetsz. A növekvő társadalmi problémák és a csökkenő finanszírozás miatt új lehetőségeket is ki kell próbálni. Ez a „piactér” már bizonyított: Haarlem-ben 2.500-an regisztráltak és 10.000 alkalommal tudtak segíteni egymásnak a tagok.

6. inBelly (Svédország) www.inbelly.se

Az inBelly egy webes és telefonos alkalmazás, ami az egészséges táplálkozást, tudatos vásárlást szeretné elősegíteni és egyben nyomást gyakorolni a politikusokra és a gyártókra. Adatbázisa, amely bárki által bővíthető, tartalmazza a különböző ételek alapanyagait és azt, hogy azok károsak-e, vagy sem, be vannak-e tiltva más országokban és ha igen, akkor miért. Az alkalmazás Litvániában már sikert aratott.

7. Irrepressible Voices – I.V. (Németország) www.irrepressiblevoices.org

Az I.V. egy online felület, ami lehetővé teszi, hogy a világ bármely pontján dolgozó civil és jogvédő szervezetek, személyek megosszák egymással történeteiket, problémáikat videó üzenet formájában és, hogy a média is frissen és hitelesen jusson információhoz az emberek problémáiról. A online felület segít egymásra találni a segítségre szorulóknak és a segítőknek.

8. Join In (Ciprus) www.ngo-sc.org

A „Join in” egy közösségi felület, amelyen szívességeket lehet kérni és felajánlani. Érdekessége, hogy sürgősségi segítséget (pl. téli kabát, étel, stb.) is lehet vele kérni, hiszen az alkalmazás azonnal jelzi a felajánlónak, ha valakinek szüksége van a segítségére és egy térképen meg is mutatja, hogy hol van az illető. A közösségi oldal továbbá önkéntesek számára is gyűjt lehetőségeket, célja az aktív állampolgárság és a szolidaritás fejlesztése.

9. Living Roofs (Olaszország) www.studio999.it

Az OrtiAlti csapata segíti a városi kisközöségeket, hogy a háztetőkön közösségi kerteket hozzanak létre. Közösségi hálózatokat is szerveznek az egészséges táplálkozás, az újrahasznosítás, a helyi őstermelők, stb. érdekében.

10. Mattecentrum (Svédország) www.mattecentrum.se

A nonprofit Mattecentrum 140.000 fiatalnak (a 12-18 éves lakosság 16%-ának) nyújt matematika oktatást, felzárkóztatást és tehetséggondozást Svédországban ingyen, 350 önkéntes segítségével, 21 városban. Aki nem tud elmenni az órákra, műhelyfoglalkozásokra, azoknak online tanfolyam is elérhető. A program célja a matematika megszerettetése a gyerekekkel, és a felzárkóztatás, a kitörési lehetőség biztosítása és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetősége.

11. MIRAorti (Olaszország) www.miraorti.com

Olaszország elhagyott iparterületein gyakori jelenségek az ún. illegális kertek. A területfoglalók növényeket termesztenek, a lerobbant, volt ipari környezetben, engedély nélkül és ennek a helyi önkormányzatok nem örülnek. A MIRAorti szervezésében a kerteket elfoglaló gazdálkodók összefognak és rendbehozzák a kerteket, helyreállítják a földterületet és takaros kerteken folytatják a gazdálkodás. Így legális közösségi kertek jönnek létre és a környezet, a város összképe is javul.

12. Organery (Görögország)

Az Organery megoldást kínál a fenntartható városi hulladékgazdálkodásra. Csapata kifejlesztett egy hihg-tech szemetesládát, ami az abban elhelyezett bomlandó szemetet automatikusan komposztálja és trágyává alakítja, miközben egy felhő-alapú informatikai rendszerrel folyamatosan jeleket küld a szemétszállítóknak a tartály telítettségéről. Így az ürítés gazdaságos, csak akkor történik meg, amikor arra tényleg szükség van. A helyi lakosok az interneten figyelemmel követhetik, hogy mennyi szemét gyűlt össze és mennyi trágya készült belőle.

13. RECICLETA (Románia) www.recicleta.ro

A Recicleta Bukarestben hátrányos helyzetű fiataloknak hozott létre munkahelyet környezetvédelmi céllal. A forradalmi ötlet lényege, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok riksákon gyűjtik be lakosságtól és cégektől a kis mennyiségű újrahasznosítható szemetet, ami egyébként illegális telephelyen végezte volna, hiszen a szemétszállítók csak nagy mennyiség (minimum 150 kg) ellszállítására vállalkoznak.

14. TUTOR DIS (Spanyolország) www.ibv.org

A Tutor Dis egy telefonos alkalmazás, ami segíti a tanulást, a kommunikációt, az időbeosztás követését, azaz az emberek önállóságát a munkahelyeken, oktatási intézményekben, vagy máshol, értelmi, vagy kommunikációs fogyatékossággal élők számára, vagy másoknak. Az alkalmazás a munkáltatót is segíti, így a megváltozott munkaképességűek foglalkoztathatósága vonzóbbá válik.

15. uMAYOR (Olaszország) www.wepush.org

Az uMayor egy webes és telefonos alkalmazás, ami egy kattintással lehetővé teszi, hogy az állampolgárok jelezzék észrevételeiket az illetékes hivatalok felé, ahelyett, hogy a bürokráciában hosszan elveszve tennék, vagy éppen nem tennék meg ezt. Az uMayor a városigazgatás jövője: bevonja az embereket a kormányzásba, az önkormányzatok pedig könnyedén megtudhatják, hogy milyen fejlesztésekre van szükség.

16. Vollpension (Ausztria)

A Vollpension egy ausztriai lakás cukrászda, ahol kisnyugdíjasok készítik a süteményeket a betérőknek, így a generációk közötti kommunikáció új értelmet nyer.

Ön szerint kik érdemlik meg leginkább a díjakat?

További információ: http://institute.eib.org/programmes/social/social-innovation-tournament/