A regensburgi egyetem Secondos-programja bevándorlók gyerekeinek jött létre. A programhoz csatlakozó diákok egy évre visszatérnek szüleik hazájába. Így válnak hídépítőkké két kultúra között – és így lesznek belőlük keresett szakemberek. - az eduline írását ajánljuk.
Egy hagyományosan felépített órán a tanár motiváló bevezetője után megtörténik az új anyag feldolgozása, majd az óra összefoglalással zárul. Az anyag „le van adva”, kérdés, hogy mindebből mennyi jut el a célközönséghez. A Nyelv és Tudomány cikkében megmutatják, milyen alternatíva kínálkozik az órák megszervezésére.
Kikerült a rászorultság mint feltétel abból az állami pályázatból, amelynek korábbi nyertesei hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásával foglalkoznak. Néhány ilyen intézményt az ellehetetlenülés, az ott oktatott gyerekeket a lemorzsolódás fenyegeti. Legalább ennyire lehangoló a közoktatási államtitkárság indoklása. - a Magyar Narancs írása.
Nem csak a gazdaságpolitikában tombol az unortodoxia: hazánkban belügyi kérdésnek számít a munkanélküliség, a hajléktalanügy és most már a fiatalok iskolakerülése is. - írja az fn.hu.
Rejtély, mi lesz a fogyatékos gyermekekkel 2013. január elsejétől. Érdekvédők szerint nagy a gond, az államtitkárság viszont nyugalomra int. Az új köznevelési törvény és a parlament előtt levő törvénymódosítások „a korai gyógypedagógiai fejlesztés-gondozás megvalósítását lehetetlenítik el, illetve megszüntetik azokban a nem köznevelési intézményekben, ahol ezt eddig jogszabály lehetővé tette, és ezt a tevékenységet normatíva biztosításával támogatta" – hívta fel nemrég a döntéshozók figyelmét a Magyar Bölcsődék Egyesülete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nyílt levelében. - írja a hir24.hu portál.