felolvasó maraton plakátÁprilis 14-én, a Centrál Színházban történet felolvasó maratont rendeznek, amelynek megtörje az általános érvényű hallgatást a gyerekeket a családon belül érő bántalmazással és erőszakkal kapcsolatban.

kozelet iskolajaA beszélgető kör során a résztvevők hetente találkoznak, közösen elolvasnak néhány aktuális újságcikket, hírvideókat néznek meg és ezekről kötetlenül beszélgetnek egymással. A beszélgetésekhez a szervezők kávét, teát és rágcsálnivalót biztosítanak.

tehetsegnapA MATEHETSZ hagyományos ünnepi rendezvényére, az Országos Tehetségnapra minden évben március utolsó szombatján kerül sor. Az idei program mottója „A tehetség online világa”.

gyermekjogi civil koalicioAz UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány kezdeményezésére megalakult a Gyermekjogi Civil Koalíció. A szakmai fórum célja a párbeszéd és az aktív együttműködés előmozdítása a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakértők között, valamint a gyermekjogokkal kapcsolatos egységes fogalomrendszer kidolgozása, továbbá az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által, Magyarország számára megfogalmazott ajánlások végrehajtásának és az ENSZ emberi jogi bizottságai számára küldendő következő jelentések előkészületeinek elősegítése.

igazgyongy
Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, a Magyar Tehetség Nagykövete ebből az alkalomból adott interjút a tehetségportálnak. Véleménye szerint alapvető lenne a tehetséggondozás rendszerének kiterjesztése a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekre.