orphanAz Állami Számvevőszék szeptember 21-i sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy eredményesebben működik a gyermekvédelmi rendszer a gyermekek családban való nevelkedését szolgáló területeken, illetve az örökbefogadás és a nevelőszülőknél való elhelyezés is javult. Ugyanakkor Domokos László elnök azt is elmondta, hogy az önkormányzati és a központi fenntartású rendszerben hiányosságok vannak.

eat childJogsértő módon járt el egy nyugat-magyarországi város önkormányzata akkor, amikor a fenntartásában működő óvodában nem biztosította a speciális étkezési igényű kisgyermek számára a diétás közétkeztetést – állapította meg az alapvető jogok biztosa.

atv herczogSzeptember 12-én az ATV Start vendége volt dr. Herczog Mária, a Gyerek, Család, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke, akivel a műsorvezetők a demográfiai krízis lehetséges megoldásairól és a népesedéspolitika hatásairól beszélgettek.

pride fiksz 2017. szeptember 7-9. között került megrendezésre a PRIDE (FIKSZ) nevelőszülői felkészítő program megvalósításának eredményeiről és hatásairól szóló konferencia. 10 országból ékeztek a szakemberek, akik beszámoltak saját hazai tapasztalataikról és a szükséges és lehetséges további lépésekről, teendőkről.

child planeA gyámhatóság elhúzódó eljárása és a súlyosan késedelmes döntés miatt sérült mind a panaszos szülő tisztességes eljáráshoz való joga, mind a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elve. Ezt állapította meg Székely László ombudsman egy ügyben, amelyben az anya az apa hozzájárulása nélkül költözött külföldre a gyermekével.