„Mi voltunk a kis lelencek” – tragédiák jelzik, hogy súlyos gondok vannak a nevelőszülői rendszerben
„Egy kétéves kisfiú a forró fürdővíz miatt, egy másik kisfiú pedig bántalmazás miatt vesztette életét. Mindkettőjüket nevelőszülők gondozták, ahogy azt a gyereket is, aki otthon megfulladhatott, majd nevelőanyja két napon keresztül autózott a holttestével. A rettenetes esetek azt mutatják, hogy komoly gondok lehetnek a nevelőszülői rendszerrel.” Az RTL Házon kívül című műsorának 2023. május 9-i műsorát ajánljuk, amelyben a téma kapcsán egyesületünk elnökét, dr. Herczog Máriát, és alelnökünket, Molnár Lászlót is megkérdezték.
A Gyermekjogi Civil Koalíció tagjai nyilatkozatot adtak ki, miután mélyen megrázta a gyermekvédelem szakembereit, hogy az elmúlt időszakban a rendőrségi hírekben egyre több nevelőszülői családban előforduló súlyos bántalmazások, sőt gyermekhalállal végződő esetek kerültek napvilágra. Egyetlen gyermekbántalmazással, vagy más tragédiával végződő eset sem maradhat érdemi kivizsgálás nélkül.
Az RTL Reggeli 2023. április 25-i adásának vendége volt dr. Herczog Mária, akit a mostanában napvilágot látott, nevelőszülőknél elhelyezett gyermekekkel kapcsolatos tragikus hírek apropójából kérdeztek a műsorvezetők többek kötött az események lehetséges okairól, a nevelőszülők ellenőrzésének módjairól és a gyermekvédelem aktuális helyzetéről.
Malinovszki András cikkét ajánljuk a Szeretlekmagyarország.hu oldalon, amelyben a nyíregyházi eset kapcsán kérdezte dr. Herczog Máriát többek között arról, hogy hol lehet a hiba a rendszerben, és vajon van-e esély arra, hogy megelőzhetővé váljanak a hasonló tragédiák.
„Az utóbbi két évtizedben nemcsak az egészségügy és az oktatás hullott darabjaira, hanem egy jó ideje már a gyermekvédelem sem tudja úgy ellátni a feladatát, ahogy azt a gyerekek érdekei valóban megkívánnák. Az egyre elmélyülő rendszerszintű hibák áldozatai az utóbbi hónapokban meghalt csecsemő és kétévesek, illetve a hosszú ideje működési nehézségekkel küzdő nevelőszülő-hálózat is, ami alapvetően a gyerekek érdekeit szolgálná.” Az nlc.hu oldalon Farkas E. Lina cikkét ajánljuk olvasásra.